Villányi László

NAPIMÁDÓ

 

Meztelenül fordul a nap felé,
az erkély üvegének feszül talpa,
kinyújtja, majd felhúzza lábát;
térdei valószínűtlen messzeségbe
kerülnek egymástól, karját hátra-
tárja, finoman így kezd ringatózni;
s ilyen távolságból jól látom, a nap
sugarai miként ívelődnek, borítva
törvényt: oda igyekszik mindegyik;
s ha óvatosan csengetek, a lány
szétnyíló köntöst kap magára,
onnan árad, mi odagyűlt elébb;
és helyemen azonosíthatatlan anyag
marad, mire elér egy fuvallat,
s gyengéden kiröpít a kulcslyukon.