Somlyó György

CSAK EGY SZONETT

 

Ha mindent is magad még sem raboltad
El tőlem – s magam önmagámtól én sem
Félbe-hasított faként is egészben
Maradtunk mindaketten kiraboltak

Mért is tudtál volna te lenni jobbnak
Mint ahogyan lehet e Téridőben
A közöttünk mindegyre terjedőben
Amely számunkra mindegyre fogyó jav

S téged se raboltalak el magamtól
Bennem mindig akkor marad az akkor
Én maradok az állandó jelennél

Nem házalok se jövőnél se múltnál
És mindent megőrzök ami lehetnél
És mindent elfelejtek ami voltál