Takács Zsuzsa

ÖT VERS

 

A lánc és a szem

Az eggyé kényszerített részeire szét-
áll, már biztos. Nem kell ellenkeznem
többé, különmorzsolódik, ahogy

kezdettől akartam, a lánc és a szem.
(Nem sikerült engednem tehát,
belátom, ámbár igyekeztem.)

Milyen gyöngéden estél, levél, a víz
színére. Gyöngédebben, mint bármilyen
szerető az áhított szeméremtestre.

Ez volt a legszebb mozdulat, levél,
köszönöm. Nem elegyedtél és nem remegtél.
Ez volt a legszebb mozdulat.

 

Kimenni

a zsúfolt teremből, a tapsvihar
tetőfokán, amikor villám-
tréfájukat előadják a világszomorú

bohócok, a számtalan fortélynak nem
felülni, áttörni a lelkes sorfalon,
kabátot, kalapot, esernyőt a révült

ruhatárostól bagóért visszavenni,
akkor vágni át a városon, amikor kulisszáit
épp cserélik, de még a váltás nem érkezett

meg, az órák is állnak, és egyetlen kisérőnk
a fertőtlenítő szaga, mely belengi
a dögvész tarkította város utolsó utcáit,

 

Hosszú pilláidon az én könnyem

Az a megváltó könnyűség,
amivel mindent vállalt, már
hiányzott belőle (és belőlem).

Még tartotta magát, hibátlanul
működött a test, de már tudtuk,
el fog zuhanni. Az első mozdulatban

már bontakozott a szégyen. Hosszú
pilláidon majd az én könnyem
ragyog. Émelyegni fog

a túlzó megfogalmazástól, tudtam,
ahogyan én is émelyegtem tőle. De,
nem lát, panaszolta, a könnyeimtől.

 

Folytatás

nem hívni föl senkit (kinövik úgyis
a cserepet a zöldek, és az ablakot
kilökve az útra kikönyökölnek),

nem torolni meg, de nem is heverni ki
a sértést, nem gyógyíttatni fogfájást,
szem gyulladt hártyáját és leukémiát,

nem nyitni ajtót a tűzoltóknak, ha ég a ház,
fuldoklás közben nem kapaszkodni,
visszafordulni az útált ajtóból

a megérkezés pillanatában. Nem nézni előre
menet közben, csak hátra. A csattanást kiállni.
Akkor lehullhat a tóra egy levél.

 

Tilos zenék

Kiderült a végén, hogy halott, és a látszat
vizében úszik napok óta, akár egy megnyúlt
magzat. Hogyan közöljem a reménykedőkkel,

hogy ne várjanak, mint egy kórházi folyosón,
hogy menjenek haza, csókolják meg egymást,
és zárják be az ajtót erősen éjszakára.

(Az előbb itt szó volt a víz színére
ereszkedő levélről, mely kitárt ujjakkal
nem akart mást, csak tartani

rövid időre még önmagát)
Kiderült tehát hogy akit annyiszor
láttatok, most (halottan) születik.