Támadás a kápolna ellen

Markovits Ferenc dokumentum-összeállítása

 

A Körmendy család kápolnája a hozzá tartozó kriptával együtt 1856-ban eklektikus stílusban épült a balatonboglári temetődombon. A kápolna az 1970-es évek elején – bár csak rövid ideig, mégis igen nagy hatással – a legkülönfélébb avantgarde művészeti irányzatok központja lett.

A képzőművészek, zenészek, filmes és színházi szakemberek, performerek közül jó néhányan nyugatra távoztak, és sajnos, egyre több a halott is. A boglári rendezvények legfőbb szervezője, első számú házigazdája Galántai György képzőművész volt, aki 1966-ban „fedezte föl” a kápolnát.

galántai györgy Valami szupergyönyörű környezetben van: egy domb tetején. Ha beáll egy ember az ajtóba, akkor Badacsonyt látja; mintha Olaszországban lennél! Csodálatos hely! Én azon nyomban beleszerettem, amikor megláttam. Bementem a plébánoshoz; értelmes, rendes ember volt a plébános. Ő elpanaszolta, hogy a kápolna megszűnt, a berendezést már réges-régen elvitték, hiába zárják be, látszik, hogy ez egy rom, és a huligánok, ha éppen nem tudnak hol lakni, akkor nyilván bemennek oda, ha éppen sátruk sincs. Én erre azt mondtam, hogy azt kellene csinálni, hogy valamit csináljunk a kápolnából, ahová odajöhetnek az emberek, legfeljebb nem tudnak ott aludni, de jól érzik magukat, és látják, hogy ennek a helynek mi a funkciója. Végül is ez neki nagyon megtetszett, mert úgy gondolta, hogy a művészet és a vallás között ő sem, meg én sem látok olyan nagyon nagy különbséget. Kétévi levelezés alatt sikerült egy szerződést összehozni, és 70-ben kezdtünk el valamit csinálni.

 

*

 

„Bérleti szerződés [részlet]

A balatonboglári Római Katolikus Egyházközség bérbe adja, Galántai György festőművész pedig 15 évi időre bérbe veszi a balatonboglári Római Katolikus Egyházközség tulajdonát képező elhanyagolt, belsőleg teljesen tönkretett és exsecrált állapotban lévő régi temetőkápolnát művészi célokra. A bérbe vevő természetesen ezen idő alatt a kápolnát szabadon használhatja művészi célokra, bármikor ott tartózkodhat, kiállítást rendezhet, a kápolnát festőműteremnek használhatja. Miután a szerződés csak a bérlőt terheli, így csak a bérlő által bontható fel.

Veszprém, 1968. március 13. Dr. Klempa Sándor

apostoli kormányzó”

 

*

 

g. gy. Én abban az időben, mint más művész is, nagyon-nagyon kevés pénzzel rendelkeztem. Stúdióösztöndíjat kaptam, ami akkor ezer forint volt. Ez arra volt elegendő, hogy a mindennapi létet biztosítsuk. Öten összedobtunk ötszáz forintot… igazából mi ilyen fityingekből hoztuk össze…

 

*

 

Részlet Rónay Györgynek, az Új Ember című katolikus hetilapban a megnyitás után megjelent cikkéből:

„Mit tehetett Galántai György egymagában, anyagi eszközök és minden segítség nélkül? Egy művészközösség együttes munkája kellett hozzá, hogy a romból újra épület legyen. A kőből és téglából meszelt fal, a rossz emlékű orgiák szemetével borított kápolnahelyiségből tiszta és puritán belső tér, a széljárta üregekből ablakok, és az egészből a művészet tűzhelye, kiállítóterem. Az avatóünnepségen telt ház volt. Szép közönség gyönyörködött a megnyitóműsorban, Kecskés András lantművészünk játékában és Csengery Adrienne ritkán hallható hűséggel, értéssel énekelt magyar énekeiben. A következő hetekben Gyurkovics Tibor, Borsos Miklós, Weöres Sándor, Károlyi Amy és mások lesznek a kápolna előadói. Ha külföldieket kellene vezetnem, most már ide is elhoznám őket. Nemcsak a szép kilátásért, még csak nem is egyedül a tárlatért, hanem magáért a dologért. Lássátok, így csinálnak nálunk művészetet! Nem elkapható sült galambokat lesve, nem támogatásokat kierőszakolva, hanem nekiállva a munkának, önzetlenül és lelkesen, az alkotás és szolgálat szellemében. Úgy, ahogy az igazi művészetet csinálni kell.”

 

*

 

g. gy. Rengeteg cikk jelent meg az újságokban; a hivatal akkor még nem vette észre ezt a dolgot, merthogy nem volt bejelentve. Mindannyian azt gondoltuk, hogy a kiállítások anyagát nem kell zsűriztetni, ez magánterület, tehát ha nem akarunk magunknak nagyobb problémákat, vagyis meg akarjuk csinálni, amit akarunk, akkor inkább kerüljük el a zsűriket. 1971 a második év, amikor már felfigyelt erre a lektorátus, hogy itt mi „renitenskedünk”. Megjelent egy cikk, ez a bizonyos híres Törvénytelen úton néhány avantgarde című. Ekkor Bartha Éva volt a lektorátus vezetőhelyettese, aki lent járt Somogyban, és érdeklődött, mi ez. Mondták, hogy egy nagyon jó kis dolog…

 

*

 

Somogyi Néplap, 1971. július 8.

„Bérelt kápolnában illegális kiállítások, műsorok

Töménytelen úton néhány avantgarde

Értetlenül állunk a boglári kápolnatárlat megújuló kiállításain. Az új magyar avantgarde egy csoportja miért menekült egy elhagyatott szentélybe, mely holtat őrzött a kriptában, és ahol a huliganizmus is tanyát talált – főleg nyaranta? Miért léptek jó néhányan a senki földjének vélt magánterületre? Miért kezdtek illegális kiállításokat rendezni Boglári kápolnatárlatok címen? Bartha Éva, a lektorátus helyettes vezetője személyesen is meggyőződött az illegális kiállításokról. Elvi vita addig nem alakulhat ki a Balatonbogláron kiállító művészek népes csoportjával, amíg nem lépnek vissza a törvény megszabta területre. Elvi vita helyett most szabálysértési eljárás kell induljon ellenük.

Horányi Barna”

 

A boglári művészek válasza a Somogyi Néplap cikkére:

„A cikk írója vagy újságíróhoz méltatlan módon felületesen informálódott, vagy szándékosan torzít. A valóság ugyanis az, hogy a kápolnában és a kriptában évek hosszú során át huligánok garázdálkodtak. Föltörték a sírokat, a csontvázakat az ablakokba állították, orgiákat rendeztek, a csontok egy részét pedig szétszórták Balatonboglár utcáin, kirakat- és ablakszélekre, kerítésekre rakták. A környék lakóit rettegésben tartották, és a kis létszámú helyi rendőrségnek is rengeteg gondot és nehézséget okoztak. A huligánok garázdálkodása azóta szűnt meg a kápolnában, amióta annak bérlője, Galántai György festőművész és az alkotóközösség tagjai eltüntették az orgiák nyomait, tatarozták az épületet, zárakkal látták el, alkotni kezdtek itt, munkabemutatókat rendeztek.”

 

*

 

g. gy. Ettől kezdve tulajdonképpen elkezdődött a harc. Akkor tanultam meg harci taktikámat vagy technikámat: mindig másféle módon kell gondolkozni, mint ahogyan a hivatal agya jár. Amikor megjelent ez a cikk, és megkaptam a betiltást először a községi tanácstól, fellebbeztem, utána a járási tanács utasított el, és ment a levelezés, hogyan lehetne ezt mégis engedélyezni. Kiderült, hogy nem lehet, mert nincs ilyen. Miután rájöttünk, hogy ez így nem folytatható, zsűriztetni kell, akkor összehoztunk egy megbeszélést a kulturális hatóságokkal a pártközpontban, a Duna-parton, a „Fehér Ház”-ban. Ezt mi szorgalmaztuk, ugyanis ez volt a trükk, a harcmodor megváltoztatása; tehát mi törvényessé akartuk tenni magunkat, mert törvénytelenül nem lehet élni, hiszen akkor egy pillanat alatt kivégeznek, igaz? Valahol a második emeleten, egy hosszú asztalnál egymással szemben ült öt darab úgynevezett avantgarde művész és öt darab úgynevezett kultúrpolitikus. A végén Ormos Tibor, a lektorátus igazgató-helyettese viccelődött, elmondta azt a bizonyos régi, háború előtti viccet a sarki kurvával és a biztos úrral: a biztos úr azt mondja a Jucikának, hogy Jucika, tűnj el innen, mire a Jucika azt mondja: „Ó, biztos úr, maga már rég sehol se lesz, és én még mindig itt fogok strichelni.” Be is következett, mert Ormos Tiborra már szinte alig emlékszik valaki, mi pedig még mindig itt vagyunk a sarkon. Végül is egy megállapodással ért véget a dolog: megígértük, hogy illegális kiállításokat nem csinálunk, ők pedig megígérték, hogy lezsűrizik az anyagot, amit ki akarunk állítani. Ők betartották, mi is betartottuk. Ez nem volt olyan nagyon problémátlan és felhőtlen, ugyanis akkor nekünk meg volt engedve, hogy úgynevezett absztrakt munkákat lezsűriztethessünk saját költségünkön, tehát ez belefért a „tűrt” kategóriába, mert hát eddig „tiltott”-nak nevezhettük. Egy Gerzson Pál nevű képzőművész, aki a zsűrinek a vezetője volt, például a Pajzs Lacinak a munkájára, amit kifejezetten Boglárra csinált – egy fehér fonalakból készült szomorúfűzfát mint szobrot egy plexidobozba helyezett el –, ez borzasztóan felháborította Gerzson Pált. Azt mondja: „Mi ez a szar?” – így. Nem tudta, hogy én ki vagyok. Én akkor rászóltam, hogy az a Pajzs László műve. Mire ő azt mondta: „Ja?!” – és akkor elment. Végül is a zsűri úgy döntött egy legyintéssel, hogy „hadd menjen”, de nem merte aláírni a jegyzőkönyvet, mert ők nem vállalják a felelősséget. Ekkor elhívtak három művészettörténészt. Példátlan eset volt. Ők elmondták a véleményüket, szelektáltak, kidobtak, benntartottak stb. Utána aláírták, hogy ezt ők vállalják. A jegyzőkönyvet elküldték – több példányban készült –; egyet kaptunk mi, egyet kapott a Somogy Megyei Tanács Művelődési Osztálya, de történt egy kis hiba. Kimaradt egy lap a jegyzőkönyvből. A megyei hatóságtól – a Művelődési Osztály mint hatóság – megjelent egy Gulyás elvtárs nevű ember, hozta a jegyzőkönyvet – a hiányos jegyzőkönyvet –, és nézte, hogy mi van a falakon. Mivel hiányzott egy lap, ezután azt csinálta, hogy X., Y., Z. képet levette a falról – tulajdonképpen elrontotta a kiállítást. Ezek után én úgy döntöttem, hogy végeztem a hatóságokkal. Attól kezdve teljesen koncepciózusan, szándékosan nem vettem tudomást róluk. Attól kezdve voltak gyönyörű, nyugis kiállítások. A rendőrök időnként jöttek ellenőrizni kutyával. Nappal sohasem, hanem hajnalban szoktak jönni. Bekopogtak, bekukucskáltak, és be is jöttek. Én be szoktam engedni őket, mert semmi titkolnivalóm nem volt, mondtam, nézzenek körül, de jöjjenek inkább napközben, mert reggel még korán van, szeretünk aludni…

Az ott található embereket igazoltatták. Így többek között Haraszti Miklóst is, akinek akkor – ez a 70-es évek elején volt – Konráddal és Szelényivel együtt voltak problémái a hatalommal. Én is hallottam ezekről, de engem nem érdekelt, mert Haraszti nem azért jött oda, hogy a tanait terjessze.

orvos andrás festőművész, a kápolna gondnoka: Akkor már a Szabad Európa nagyon sokat beszélt Szentjóby Tamásról is, és az ellenzéki kör más tagjairól. Nagyon jól tudták, hogy kik mennek le Boglárra. Jó volt az informátoruk, vagy talán köztünk voltak az informátorok? Aki számított az országban vagy Budapesten, az megjelent Bogláron. Kis ország vagyunk – mindig azt mondom: egy kis kocsmában elférnek a művészek. A kádergyerekek – azok is a közelben nyaraltak – közül is elég sokan átjártak Boglárra. Tehát tudták, hogy mi van itt. A Népszabadság egyik jelentős újságírójának a gyereke, kislánya is itt volt, akit bevittek a rendőrök – ő volt az, melléfogtak. Egyébként azt nem tudták elviselni, hogy majdnem pénz nélkül is lehet valamit csinálni.

 

*

 

Keserédes barangolás a Balatonnál – részlet a Magyar Hírlap 1971. július 18-án megjelent cikkéből:

„Döglött veréb pillangókkal. A napokban meglepő látnivaló fogadta a látogatókat, egyebek mellett homokkal teli nejlonzacskó függött a falon, két oldalából tejpumpa állt ki. Hogy mit akart kifejezni a mű? Talán éppen azt a gondolatot, amelyet az egyik művész röplapokon hirdet ars poeticájaként: »Köpök a művészetre!« Búcsúpillantásom egy sajátos műalkotásra esik: egy ezüsttel bemázolt döglött verébre, amelynek testére színes pillangókat ragasztott a művész.”

 

A boglári művészek válasza a cikkre:

„Érthetetlennek tartjuk, hogy a Magyar Hírlap cikkírója, Esztergomi László ex cathedraszerűen, megfellebbezhetetlen ítélőbíróként nyilatkozik a Kápolna Tárlat idei bemutatóiról. Amennyire a cikkből meg lehet állapítani, Erdély Miklós conceptual art objektumáról és Prutkai Péter szürrealista applikációjáról írt. Igen ám, de a két mű nem ugyanazon a bemutatón szerepelt, és Prutkai applikációjának madara nem veréb, hanem az ismert erdei madárka, az őszapó. Az újságíró, aki a verebet nem tudja megkülönböztetni az őszapótól, az egész bemutatósorozatból ezt a két művet említi – ezt is rosszul. Végül felsőbbséges magabiztossággal felteszi a kérdést: kifélék, mifélék ezek a fiatalok? Válaszunk: ezeknek a számára ismeretlen fiataloknak a műveiről évek óta megbecsülő cikkek, kritikák, interjúk jelennek meg az újságokban. Vagy a Somogyi Néplap újságírójához hasonlóan ő sem szokott olvasni? Nem tudjuk továbbá, melyik művész ars poeticáját tartalmazó nyomtatványban olvasta: a »Köpök a művészetre!« kitételt, ugyanis ilyen nyomtatvány a Kápolna Tárlat katalógusai között nincs. Visszautasítjuk továbbá és tiltakozunk az ellen, hogy meghívóinkat és katalógusainkat félrevezető módon röplapoknak nevezzék.”

 

*

 

g. gy. Különben úgy nyugis volt az 1972-es év. Végül is azt gondoltuk, hogy talán békén hagynak bennünket. A 73-as év egy szuperév volt, az összes rendezvényt teljesen egyedül szerveztem. Úgy képzeltem el, hogy 73-ban minden, ami fontos Magyarországon, az jelenjen meg. Borzasztó kevés pénzem volt, a legfontosabb munkaeszközeimet is eladtam, hogy meg tudjam csinálni ezt az évet, mert itt én most meg akarom mutatni, hogy mi vagyok, mit akarok… Csináltam egy teljesen magánjellegű meghívót, mellékeltem egy csekkszelvényt, amire lehetett támogatást küldeni. Többek között Illyés Gyula, Major Máté, Bálint Endre, Németh Lajos, Hencze Tamás stb., sok művész és nem művész is küldött pénzt. Három színház volt, tíz-tizenkét kiállítás, vetítés, Bódy Gábor akkor volt lent – bemutatta az első kis filmecskéjét mint Balázs Bélá-s. 1973 az az év, ami balatonboglári működésemet óriási botránykővé avatta. Mindjárt az első héten vagy másodikon elkezdődött az ellentámadás. A KÖJÁL jött először…

 

*

 

„Galántai György bérlő engedély nélkül a kápolnától mintegy három méterre a lejtős hegyoldalon hevenyészett módon készített árnyékszéket állított fel, amely nyitott, és űrtartalma kifolyik, legyeknek, rovaroknak hozzáférhető, bűzével a levegőt szennyezi. A szomszédos, 200 méterre levő kápolnához vezető úton emberi holttestmaradványok, csont stb. található.

Dr. Pálinkás Lajos
KÖJÁL főfelügyelő 

Budapest”

 

*

 

Az Állami Biztosító járási fiókja Galántai Györgynek:

„Értesítjük, hogy a balatonboglári Körmendy-kápolnára kötött háztartási biztosítását felmondjuk, mivel HB-biztosítást csak bérlakásokra lehet kötni.

Molnárné és Baksáné

Állami Biztosító”

 

*

 

„Galántai György festőművészt a tűzrendészeti és a gázenergiára vonatkozó biztonsági szabályok megszegése, szabálysértés miatt 500 Ft-ra bírságolom.

Magyar László

osztályvezető

Járási Tanács”

 

*

 

A Balatonboglár Községi Tanács VB Szakigazgatási Szerve szabálysértési feljelentése Galántai György ellen (részlet):

„Határozat

Az Építési Hatóság az építési engedély nélkül létesített 1 négyzetméter alapterületű létesítmény lebontását rendeli el. Súlyosbító körülmény: az elkövetett szabálysértés társadalmi veszélyessége nagy, különösen a Balaton-parti községekben, ahol a fenti jellegű szabálysértések nagyon elszaporodtak.

Bíró László

Járási Tanács

műszaki osztályvezető”

 

*

 

g. gy. Az én kápolnám mellett volt egy másik kápolna is, ahol szörnyűségesen elhanyagolt helyzet uralkodott; többek között kihordták a turisták a kriptában levő tetemeket, tetemrészeket, és a kápolna környezetében találhatók voltak szanaszét szórva. A hatóságok később, amikor totális támadást intéztek ellenem, ezt is átcsúsztatták az én kápolnámhoz, ezt a tényt.

o. a. A kápolna végleges lezárását, megszállását két olyan esemény előzte meg, ami arra utalt, hogy ez be fog következni. Az első 71-ben történt, akkor én voltam az ügyeletes a kápolnában, és a tihanyi múzeumból átjött Bereczky Loránd, a Galéria főigazgatója, akkor a pártközpontban volt elég sokáig a szakreferens. Beszélgettünk, és azt mondta: igen, be fogja ő zárni. Határozottan mondta, hogy „be fogjuk zárni, legfeljebb kisajátítjuk a területet az egyháztól”.

g. gy. Mielőtt a kápolnát bezárták volna, előtte való nap felkeresett a megyei tanács elnökhelyettese a feleségével. A felesége egy idő múlva megszólalt, és csak annyit mondott, hogy nem lesz többet itt 56, s ezt kétszer is elmondta. Én csodálkozva néztem rá, nem értettem, mit akar. Ennek az lett a végeredménye, hogy jöttek végrehajtani a határozatot.

 

*

 

Nyakas Szilárd, a Magyar Rádió munkatársa 1973. augusztus 27-én a Táskarádió szerkesztőjeként az Ausztriában élő Gáyor Tibor festőművész társaságában, pontosabban annak autójában utazott le Boglárra a bezárás hírére.

nyakas szilárd Levittem magammal a saját riportermagnómat, be is kapcsoltam, és odamentem a munkásokhoz, érdeklődtem, miért vannak itt. Ők egy kicsit óvatoskodva, de elmondták, hogy nekik az a feladatuk, hogy ezt a kápolnát lefalazzák; befalazzák az ajtaját. Egyszer csak szirénázásra lettünk figyelmesek. Bekanyarodott a Kápolnadomb oldalához hirtelen egy rendőrségi rohamkocsi, rohamteherautónak lehet nevezni, az a típusú teherautó, ahol kétoldalt sorban ülnek kifelé fordulva a rendőrök. Volt velük két vagy három farkaskutya is.

g. gy. Három út vezetett fel a dombra, mind a három utat lezárták. Egy-egy rendőrautó állt mindegyik útnál, és egy rendőr vagy katona, és feljött négy vagy öt katonai jármű, amelyben harminc rendőr, harminc katona tartózkodott, akik kiszálltak. Úgy gondolták, hogy mindenki, aki a dombon van, az idetartozik. Voltak különböző idegenek is, turisták, akiket nagy csatárláncban, kerítő hadmozdulatban összetereltek, és mindenkit megmotoztak, fényképezőgépéből kiszedték a filmet, és utána elmehettek.

ny. sz. Minket falhoz állítottak, a kápolna falához, végigtapogattak, megnézték, nincs-e rejtett mikrofon, vagy nem tudom, mit kerestek nálunk… Azt is elmondhatom: annyira naivan csináltam végig a dolgot, hogy el se tudtam képzelni, hogy ez valamilyen komoly következményekkel járhat, hiszen nem volt semmi hátsó szándékom.

g. gy. A megyei párttitkár volt ott, már megint a párt, és ebből teljesen világos lett számomra, hogy ez egy párthadművelet. Aztán jöttek a községi tanácstól, a járási tanácstól, akkor gépírónő… szóval egy egész stáb jött, körülbelül ötven ember. Utána két nyomozó a kápolnában átnézte a levelezésemet és egyéb iratokat, nem tudom, mit kerestek. Egyesek szerint dollárt, mert azt hitték, hogy a kapitalisták támogatnak engem, azért tudtam ilyen sokáig kibírni. Közben csont és bőr voltam, teljesen lefogytam. Két rendőr felment a padlásra, ott az ágyakat felhajtogatták. A padláson egy nagy hálóterem volt berendezve. Utánuk mentem, nehogy valamit odarakjanak, hogy aztán megtalálják… ilyesmikről hallott az ember…

ny. sz. A magnetofonomat elvették, majd betereltek minket egy kocsiba, és elvittek a faluba, azt hiszem, a tanácsnak valamelyik épületébe kihallgatni. Amint megtudtam, jelen volt és az akciót vezette a Somogy Megyei Tanács elnöke, a Somogy megyei rendőrkapitány és a Somogy megyei pártbizottság egyik titkára. Engem is behívtak, akkor elmondtam, hogy itt van a két tekercs, már fölvettem az egyik fél véleményét, most megcsinálom velük is a beszélgetést. Mire felnevettek, hogy ők nem fognak nyilatkozni nekem. Akkor, mondom, legalább a tekercset adják vissza. Az egyik üres volt, azt visszaadták, a magnót is visszakaptam, de azt a tekercset, amin megcsináltam a beszélgetést a munkásokkal és az ott ácsorgó emberekkel, Galántaival, azt elkobozták, s azzal elengedtek.

g. gy. Jöttek a rakodóemberek, akik a kriptából felhozták az összes installációt. Már előkészült egy lakatosmester, egy méretes vaspánt már el volt készítve előre, hogy felszerelje az ajtóra. Két lakatot ráraktak, erről jegyzőkönyv készült, s akkor udvariasan elbúcsúztunk egymástól.

ny. sz. Másnap bejöttem a Rádióba. Reggel már várt az értesítés, hogy azonnal menjek a főosztályvezetőhöz. Ez Faggyas Sándor volt akkor, s ő közölte velem, hogy azonnali hatállyal felfüggesztették a rádiós beosztásomat, mindenfajta munka alól mentesítettek, a fegyelmi tárgyalásig be sem léphetek a Rádióba, és addig a havi fizetésem felét kapom. A Rádióba már nem tudtam bejutni, mert elvették a belépőmet, és ki voltam tiltva. Hiába kértem Hárs Istvántól, a Rádió elnökétől kihallgatást, azt a választ kaptam a titkárságon keresztül, hogy addig nem lehet, míg meg nem történt a tárgyalás. Ahogy haladt előre a fegyelmi tárgyalás, erősödött bennem az a meggyőződés, hogy itt kész tények elé állítottak, ez teljesen formális dolog, amiben nem is csalódtam, mert amikor megszületett a döntés, az volt benne, hogy elmarasztalom, mert idegen állampolgár kocsijába szálltam be, mert kettős állampolgárságú egyénnel léptem munka-kapcsolatba, és valamilyen ideológiai indoklás is volt. Egy konkrét fegyelmi határozattal véget vetettek a munkaviszonynak. Amikor ez történt, Aczél György miniszterelnök-helyettes volt. Tudom, hogy ő személyesen exponálta magát ebben a Kápolna Tárlat-ügyben, és valószínű, hogy fejeket követelt. Mivel akadt egy ember, aki mögött nem állt senki sem, én nagyon jó áldozatnak bizonyultam, hiszen nem kellett senkivel sem küzdeni, nem kellett viszonossági alapon műveleteket végezni. Kaptam egy értesítést, hogy a Tájékoztatási Hivatal is döntött: nem helyezkedhetem el országos sajtófórumnál. Elkezdtem munkát keresni, s sikerült elhelyezkednem a Hírlapkiadó gondozásában létező szerkesztőségnél, az Egyetemi Lapok szerkesztőségénél. 1982-ben jöttem vissza a Rádióba, ez pontosan kilenc évet jelent.

 

*

 

g. gy. Feljöttem Budapestre, s ekkor megkaptam ezt a papírt:

„Galántai György festőművész úrnak

A balatonboglári Római Katolikus Egyházközség képviseletében a következőket közöljük: Felmondjuk azonnali hatállyal az Ön, valamint megbízónk között, az 1968. február 25-én kelt szerződéssel bérbe vett kápolna bérleti jogviszonyát. A felmondásunk okai a következők:

1. A fonyódi járási KÖJÁL hivatalos vizsgálat során megállapította, hogy a kápolnához tartozó kriptarészben eltemetett holttestrészeket onnan kivitték a kápolnához tartozó udvari részbe, és ott temették el. A sírbontáshoz senkinek engedélye nem volt. Az így megürült volt kriptában Ön lakást rendezett be.

2. A közbiztonsági ellenőrzések során megállapította a rendőrség, hogy több alkalommal idegenek, férfiak és nők éjszakáztak a kápolnában. Ön ezzel a bérleti szerződésben megjelölt használati módot megváltoztatta, a kápolnát rendeltetésének nem megfelelően használta. Továbbá a közegészségügyi és közrendészeti szabályokat sem tartotta be. A szerződés külön kikötése szerint a hívek megbotránkoztatása tiltva van. A fenti okok e kikötéssel is ellentétben állnak.

Dr. Szili Gyula

Kaposvári 2. sz. ÜMK.”

Most már abban is kételkedem időnként, hogy vajon az egyház kérte-e meg, hogy nem a rendőrség kérte-e meg azt a jogászt, hogy írjon az egyház nevében, s az egyháznak csak úgy szóltak, hogy na, akkor ez itt most megy. Miután nekem világossá vált, hogy én a rendőrség ellen pereskedem és nem az egyház ellen, írtam egy udvarias levelet, hogy én ezennel lemondok a kápolnáról, és nem kívánok a katolikus egyházzal pereskedni.

szőlősi ferenc boglárlellei római katolikus plébános: Galántai Gyurka zseniális szervező volt, nagyszerű ötletekkel, és nagyon nívósak voltak ezek a kiállítások. A híveim nem jöttek hozzám soha semmiféle panasszal. Az egészségügyi miniszter folyton „rám írt”, hogy építsek oda vécét, mert különben bezáratja. Mondtam, hogy építsen, aki használja, mert nem én használom a kápolnát. Nagyon könnyű volt szabálytalanságot felfedezni, mert a dombra nyáron szinte soha nem jut föl a víz, mert olyan nagy a használat lent a parton, hogy kevés a nyomás, lajtban nem hordanak oda, így már megvan az ok, hogy kifogásolják. Gyurkával úgy szólt a mi szerződésünk, hogy én nem bonthatom fel azt. Erre felsőbb szervek – én azt nem tudom, kik – magát a püspökömet utasították, hogy ő utasítson engem a szerződés felbontására. Ekkor a lengyeltóti bíróság megidézett bennünket, de Gyurka azt mondta, én már oda el sem megyek, úgyis nekik lesz igazuk. Akkor a helybeli tanács vette kezébe a kiállítások ügyét. Az első kiállításra emlékszem, mert magam is kíváncsi voltam, hogy ezek után mit hoz elő a tanács. Mondhatom, szörnyű volt. Persze egy héten belül bezárták a kiállítást. Na, mi az? – kérdeztem az akkori titkárt. Azt mondja: hát, egy kis tévedés volt…

 

*

 

o. a. Én azért elgondolkodnék azon, hogy a hivatal rúgta szét, vagy magunk rúgtuk szét saját magunkat. Bizony, mi is hibásak voltunk. Nagyon jól tudtuk – illetve Gyuri is nagyon jól tudta –, hogy olyan programokkal irritáltuk nemcsak a hatalmat, hanem a közönséget – akkor már mindenkit –, hogy ez szinte másképp nem is alakulhatott volna.

g. gy. A per lezárult augusztusban, nagyobb lelki bajt nekem sem okozott volna, hogyha decemberben, három hónap múlva Szabó László cikke meg nem jelenik. Ugyanis az volt az az igazi csapás, ami engem tönkretett.

 

*

 

Happening a kriptában – részlet Szabó Lászlónak, a Népszabadság 1973. december 16-i számában megjelent cikkéből:

„Bőséges munkát adott a rendőrségnek ezen a nyáron a boglári temetődomb meg a kápolna. Soha korábban annyi kétes alak, hazulról húsz forinttal ellógott tizenéves fiú és lány, törvénnyel már összeütközött és erkölcsi, emberi, politikai értelemben egyformán meghökkentő magyar és külföldi, nyugatról idetalált alkotó nem fordult meg ezen a környéken, mint a múlt nyáron. Mondhatnánk persze, hogy a hír hozta őket, a világhír. Mivelhogy a boglári temetőkápolnára már néhány külföldi útikalauz is felhívta a figyelmet. A Szabad Európa is. Nem csoda; olyanok ontják itt az igét, akik már a kábítószert is kipróbálták. Elképzelhető ezek után, mire próbálták ráfogni, hogy az művészet. Pedig hát ezek a boglári rendezvények mint epigonok is, gyengének bizonyultak. Látható, honnan származik az ötlet. A nyugati lapok tömve vannak hasonló happeningek botrányainak a leírásával. Talajt vesztett fiatalok, zavaros eszmék és a bűnözés találkozásából született ez a fajta züllés, amely anarchista, a szabadságról szóló frázisokkal csinál ideológiát az ingyenélésnek, a lumpen életformának. – Galántai György egyébként az egyháztól csak a temetőkápolnát bérelte ki, a kriptát nem. Az be volt falazva, csak később bontotta ki a barátaival együtt, és dobálta ki onnan a csontokat, koporsómaradványokat. Be is költöztek a koporsók helyére. »Konkrét költészet, vizuális irodalom, szövegobjektum, külföldi és magyar kollégák«, jelzi Galántai idei, több színben nyomdai megnevezés nélkül nyomtatott nyári programja, amelyből sok minden kitűnik. Például, ki az a hozzávetőleg nyolcvan személy, aki meghívott vendégművész, s egyébként egy részük neve ott található a bűnügyi nyilvántartóban is. Vajon csoda-e ezek után, hogy az anarchizmustól az antiszemitizmusig, nacionalizmustól a kozmopolitizmusig, a szocializmusellenességtől a maoizmusig, minden káros nézetet képviselő név megtalálható volt a nyári szeánszokon. Név, amely mögött annyi a művészet, hogy viselője művészi módon érti a munkakerülést. Név, amely rendszerellenes szimbólumokkal fonódik össze. Botrányos volt tehát az idei nyár a boglári temetődomb körül. A fél falu látta, hogy itt a művészet megcsúfolása folyik, hogy többről van szó, mint csupán hóbortról: erkölcstelenségről, ízlésrombolásról, ellenséges magatartásról.

Olyasmiről, aminél egy szocialista közösség már nem elégedhet meg levelezgetéssel. Tiltani kell. Nem kell szégyellnünk, hogy a szocialista állam nevében tiltunk, ha társadalomellenes magatartást látunk. Vajon tud-e arról Galántai György, hogy a helyi és megyei tanács huszonöt évre kibérelte az egyháztól a kápolnát meg a környékét ifjúsági park és szoborkiállítás céljára?”

 

*

 

Neumann Gábor riporter, a Táskarádió 1990. január 14-i adásában beszélgetett Szabó Lászlóval. Részlet a riportból:

szabó lászló Én egy panaszos levélre mentem le. A községből írták azzal, hogy tömegszex van a kápolnában – ugye, úgy is kezdődik a cikk, hogy én sehol nem tapasztaltam tömegszexet –, tehát kicsit ironikusan fogalmazva ugyan, hogy azt, amiről a panaszos, a levélíró hozzám fordult, azt én ott nem tapasztaltam.

neumann gábor Tehát jött hozzád egy levél, hogy ott gruppenszex folyik.

sz. l. Gruppenszex, hogy ott meztelenül szaladgálnak lányok és fiúk – ebben féligazság volt, mert félmeztelenül szaladgáltak lányok és fiúk –, és gondolj vissza, vagy legalábbis te jóval fiatalabb vagy, így nem tudod visszahelyezni időben a…

n. g. 73-ban érettségiztem.

sz. l. Nos, kérlek szépen, abban az időben a morális követelmények más irányúak voltak, mint ma. Azt hiszem, ez teljesen világos. Arról van szó, hogy a helyi egyházi emberek és hívők és nem hívők rendkívüli módon felháborodtak azon, hogy egy egyházi létesítményben, egy kápolnában, úgy is mondhatnám, hogy egy korábban felszentelt kápolnában olyasmi játszódik le, ami enyhén szólva összeegyeztethetetlen az általános emberi morállal.

n. g. Csak itt az a kérdés vetődik fel, hogy akkoriban, ha a Népszabadságban megjelent egy cikk, amelyet Szabó László írt, akkor ha neked nem tetszett, az nemcsak azt jelentette, hogy neked nem tetszett, hanem jelentett mást is, és következményekkel is járt.

sz. l. Ez merő feltételezés. Azért feltételezés, mert ez a cikk megjelent, Galántai Györgynek a haja szála nem görbült, utána ugyanúgy kiállított, utána ugyanúgy folytatta valóban művészi munkáját.

n. g. Ennyire tekintettel volt akkoriban a Népszabadság – amely az MSZMP lapja volt – az egyháznak az ilyenfajta érzékenységére, vagy inkább a művészektől riadt meg?

sz. l. Kérlek szépen, a Népszabadság és én magam mindig tekintettel voltam például a katolikus, de más egyházak érzékenységére is.

n. g. Tehát akkor azt állítod, hogy ennek az úgynevezett művésztelepnek a bezárása…

sz. l. Ez nem művésztelep volt!

n. g. Ők azt állítják…

sz. l. Ők azt állítják!… Miért nevezed ezt művésztelepnek? Mit állítanak? Na ne haragudj, én is tudok sok mindent állítani; én akkor azt mondom, hogy ezt az egészet a magyar katolikus egyház nyomorította meg.

n. g. Akkor azt mondod, hogy a Galántai György bérleményének a bezáratásában vagy a bérleti szerződés felmondásában semmiféle tendencia nem volt?

sz. l. Én azt nem tudom, hogy a kulturális irányzat részéről nyomás volt-e, én ezt nem vizsgáltam, úgyhogy csak azt tudom visszakérdezni: Galántai Gyurinak a haja szála görbült ettől?? Nem görbült! Senki nekem nem szólt arról, hogy ez bármifajta kulturális fekete jelenség, amit el kell tiporni. Nekem senki ezt a cikkemet meg nem nézte. Senki instrukciókat ehhez nem adott.

n. g. Csak az a kérdés, hogy akkor az írástudók felelőssége mit jelentett?

sz. l. Az írástudók felelőssége ma is ugyanazt jelenti, mint akkor.

n. g. Mert akkor, ha te a Népszabadságban leírtál egy ilyen cikket, akkor annak voltak következményei. Itt azt írod: ezt tiltani kell.

sz. l. De mit? Ezt a magatartást, ezt, hogy ott meztelenkednek, hogy ott egy kriptában, egy kápolnában obszcén módon éljenek, ezt kell tiltani. Nem a művészetet, nem azt írtam, hogy be kell tiltani azt, amit ők alkotnak.

 

*

 

Hat nappal a Szabó László-cikk megjelenése után:

„Galántai György részére

Budapest

A Tata MÁVAUT-pályaudvar díszítésére tervezett képzőművészeti alkotás elhelyezésére körülményeink megváltozása miatt lehetőségünk nincs. Ezért korábbi megrendelésünket tárgytalannak tekintjük.

Tata, 1973. december 22.

Varga Gyula dr.

Tata város tanácselnöke”

 

*

 

g. gy. Totális retorzió volt. A Katonai Rendőrség írt egy levelet a Művészeti Alapnak, amelyben felszólítják a Művészeti Alapot, hogy engem rúgjanak ki az Alap-tagok sorából. Merthogy én nem vagyok művész. Az ő megítélésük szerint.

 

*

 

Levél Galántai Györgynek, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjától. Részlet:

„Telefonkérelmének támogatásával kapcsolatban közöljük, hogy a Művészeti Alap Képzőművészeti Szakosztályának vezetősége legközelebbi ülésén foglalkozik az Ön tevékenységével kapcsolatban a Népszabadságban felvetett kérdésekkel. Az Alap igazgatójának állásfoglalása szerint a vezetőség döntéséig az Ön részére a Művészeti Alap támogatást nem nyújt.

Budapest, 1974. január 3.

Dr. Balta János

A Művészeti Alap

Képzőművészeti Osztályának

vezetője”

 

*

 

1982. január 20. Galántai György levele Bereczky Lorándnak, az MSZMP KB Kulturális Osztálya szakreferensének (részlet):

„1979-ben ismét részt vettem a dunaújvárosi Vasszobrász Szimpóziumon. A szimpózium végén – mint ahogy az szokás – egy nagyméretű szobrot a városnak ajándékoztam. A szobrot felállítási helyére, a város bekötőútja mellé ki is szállították, majd a párttitkár utasítására váratlanul, még az alapozás megkezdése előtt, a Duna-part leghozzáférhetetlenebb helyére vitték, ahol a szobor immár több mint két éve rozsdásodik felállítatlanul. Az eset előzménye lehet, hogy 1979-ben egy, a balatonboglári kápolnatárlatokról a Kassák Klubban tervezett diavetítésemet minden indoklás nélkül betiltották. A XIV. kerületi tanács elnökétől annyit sikerült megtudnom, hogy a vetítés előtt illetékes helyről figyelmeztették, hogy milyen veszélyes műsor készül a Kassák Klubban. Az anyag dunaújvárosi vetítését egy, a dunaújvárosi tanács elnökéhez leküldött BM-futár akadályozta meg. 1981 novemberétől nagyon kellemetlenül érint, hogy nem kapom meg a nekem küldött külföldi küldeményeket. Az a két vállalat, a Hungaroton és a Transzelektro, amelynek az elmúlt év során folyamatosan dolgoztam, november elején egy csapásra megszűnt velem dolgoztatni. Holott munkámmal szemlátomást elégedettek voltak.

Kérem Bereczky elvtársat, legyen segítségemre abban, hogy két hónapi meg nem kapott postámat kikézbesítsék, újból kapjak megrendeléseket korábbi munkaadóimtól, hogy dunaújvárosi szobromat felállítsák, és hogy megszűnjenek a velem kapcsolatos alaptalan rágalmazások és feljelentgetések.

 

*

 

g. gy  Választ nem kaptam.

 

*

 

g. gy. A művészet tulajdonképpen abba a kategóriába tartozott, amely kategóriában a Beatles-frizurát, vagy annak idején még a rockereknek a kinézetét, vagy aztán később a hosszú hajat – szóval ilyen formaságokat – ugyanúgy üldöztek. Vagy általánosítsuk: egy másfajta művészeti magatartásban ugyanúgy megjelent – jelképesen megjelent – a gondolkodás másfajtasága, mint egy hosszú hajban vagy egy másfajta öltözetben, ami éppen akkor ezt fejezte ki; ezt a másságot. Most már nyugodtan el lehet mondani, és majdnem szent meggyőződésem, hogy ez nem a művészet ellen szólt, hanem a politikai ellenzék ellen. A politikai ellenzék akkor még csak épphogy embrionális formában – a személyekben – jelent meg, mint Haraszti, Konrád és még egypáran, akiket különösen nagy figyelemmel kísért az akkori hatalom. A legnagyobb kalandvágy abban nyilvánult meg, hogy ezt Magyarországon csináltam és nem külföldön. Mert ha ezt külföldön csinálom, akkor már híres művész vagyok. Itt pedig arról szólt az életem, hogy attól kezdve elnyomott művész voltam, és azt kellett elképzelni magamról, hogy részt veszek egy expedícióban, Afrikában, ahol a kultúra megmentése, keresése folyik.

 

Elhangzott a Magyar Rádió Ezredforduló című sorozatában, 1990. október 9-én, a Kossuth adón.