Méhes Károly

MESE

 

a kapualjban mindig zöldes kezek
meszelik a levegőt s ujjuk között
elmorzsolják az időt mint a szövetkereskedők
az elégetett gyapjúszálat próbaképp
kilépsz a hátsó udvarba hol egy „lélek”
sem jár szétrohadt motorbicikliváz és
ottfeledett tejeskannák vigyáznak valamire
átabota lépcsőn botorkálsz le a kamrába
ott ül az öregember piszkosszürke szakálla
körbefonja mint valami örvény
két kezébe temeti arcát úgy ringatja magát
nincsen nyugalma mert bár megszökött
a Templomból te eljöttél hozzá
és megkérdezted „igaz-e mindez?”
azóta csak ül töri a fejét s retteg
mikor jössz újra a válaszért s kell
neki szégyenbe maradnia