Ferencz Győző

A HIT TÚLOLDALÁN

 

Hogy átjutok, nem kétséges, de innen?
Vagy fokról fokra, idegeimen?
Megbízhatatlan segédeszközök:
A határhelyzet közöttes egét
Nem észlelik, csak ezt a láthatatlan
Falat tapogatják – hátha, talán;
Talán inkább a képzelet, a tiszta
Ösztön valamin megkapaszkodik,
És így lesz, így, majd értelmezhető,
Mily negatív hegyvölgyekre, mezőkre
Látok le fönt, s mért látom léttelen
Magunkat anyag-maskaránk letépve
Vonulni. Vonz, bizony, e tér-viszony,
A nemvolt hogy magába visszatér,
Hisz azért kapaszkodik, hogy lelökje
Magát, hová baljós előjelek
Mutatnak – mert nem én döntöttem el,
Majd hol, mikor; s nem tudom, ki emelte:
Csak nő a fal, és lesz több semmi, nulla,
Ahogy hullok, hullok, nyomtalanul.
De a falnak támasztva ott a létra,
Ahogy a képzeletem létre hívta.