Bodor Béla

A VÉRNŐSZŐ BAROM EKSZTÁZISA

 

A v. b. hétkor hal meg általában;
megszokta, így hát egy rossz szava sincs.
Ha itt az óra, s billen a kilincs,
nem ő indul: magától lép a lába

a kert alatt a part felé, ahonnét
egy ugrás csak, s beér a vízbe már –
– mint messzi, nyirkosrózsaszín hasíték
az ég s a tó között a láthatár,

mint cuppantásra nyíló húsos ajkak,
melyeket rózsás felhőnyelv nyalint,
a fönn s a lenn – felsikolt, majd az égre

elbűvölő mosollyal fölkacsint
s hanyatt merül – ring a nádszőrű hajlat,
virít a vitorlák fogsorfehére.