Henri de Régnier

EGY ÖREGEMBER

 

E völgyért hagytam el a hullámzó habot.
Termékeny. Itt a fák a teljes horizont;
s mintha a lombmoraj bizonytalan fülembe
mint holmi távoli tenger zúgása zengne,
mely visszhangozza most tengerészéltemet;
s mikor a szilfa nyög és a fenyő remeg,
mintha még hallanám, a zöld morajra lassan
kötél panaszkodik, s árboc recseg magasban,
s a dőlt barázda, mit vonok, amíg megyek
keresztül a mezőn, sötét ekém megett,
a sűrű, zsíros és barna rögökre hullva,
mint mozdulatlan ár tajtéktalan vonulna,
mely duzzad, elnyúlik, de szét nem árad itt.
Elhagytam vénen a tengert s küzdelmeit,
hogy éljek csöndesen, munkám fölé hajolva,
viharos nappalom paraszti estbe olvad,
sötét hálóm pedig, az annyit foltozott,
koldustarisznya lett, melyben nem hordozok
csupán gyümölcsöket, amit a zöld falomb ad,
száraz levél között, földi halászatomnak.

 

Szegzárdy-Csengery József fordítása