Nádasdy Ádám

A KOPORSÓ

 

Fényes a fedele, széttartanak
egy pontig élei: valami lendület
szorult bele, aztán összeszűkül,
a béka tartja így a lábait,
összetett sarokkal. A csipke kilóg,
mint egy olasz pap becsípett karinge
az autó ajtaja alól.
A cirádák bántóan elnagyoltak:
aki faragta, úgy látszik, nem biztos abban,
hogy szép-e a halál.
Mindenki elszaladt,
sehol egy szállító,
ez meg csak fénylik túldíszítve,
mint egy nagy torta. A szél cibál,
én mélyen, szépen átfagyok,
lelassul mindenem, az eső gyorsul; ez
áthatóan, férfiasan sugárzik,
saját időt, mással nem oszthatót.
Itt álldogálok, hiszen nem üres.