Rita Dove

SUMMIT BEACH, 1921

 

A néger part egy olajos dob meg a mandolin
nyilalló ritmusára ugrált,
a fél világ legfénylőbb barna vállairól
röpködnek le ma a pulóverek.

A lány a tűz mellett ült, a sálját
egy hamis kámea fogta össze. Fagyos volt,
kösz, nem akart táncolni –
térdén a sebhely meg-megrándult
az esti hidegben.

Papa valaha azt mondta, ne hamarkodd el,
neked nincs semmid, csak saját magad. Így hát nem tűrte,
hogy lenyessék a szárnyát, bár elfogadta a fiúktól,
ha babérteát hoztak neki, s úgy kortyolta lassan,
ahogy egy elejtett zsebkendő száll alá.

Valaha a térde addig viszketett a gipszben,
míg bátor lélekből kicsinyes nőszemély lett.
Most várhat, most színarany.
S ha egyszer az ő embere mosolyog végre rá, az olyan lesz,
hogy zene fog fölfele futni a lábikráján,

akárcsak egy bizsergő kuncogás. Az enyhe szélben
úgy bedugult a füle, mintha víz ment volna bele,
vagy a sűrű levegő, mint gyerekkorában, amikor
fölmászott a Papa sufnijára, s a bádogtetőről
lelépett a nagy semmibe,

kezében az ernyője, vállán láthatatlan szárnyak.

Orbán Ottó fordítása