Tábor Eszter

KÜLÖN ÓRA

 

nézem az órát
nincs mutatója
túl sokáig várt az örök

talán a sűrű kékség
is szertefoszlik
maguktól telnek be a számkörök

kihívó tükrünk:
villog a számlap
se napszimbólum se dátum se év

rejtett nap süt rá
önbélyegünk fénye – új
távlatot nyer az ős-messzeség

valamit vesztünk
menjünk utána
nem töltjük be az űrt sohasem

nézem az órát
ezt az időt
mostantól kezdve nem ismerem –