Röhrig Géza

PURIM EGYEDÜL

 

Szétszórattam.
Nem ettem lóhúst, és
nem voltam lágerben,
nincsenek gyáraim,
de még mosógépem se,
csak fanatikus vagyok.
Összevissza ennyi.

Azt mondják, a zsidók fanatikus lelkek.

Hát nem tudom. Én fonetikus is vagyok,
azt a néhány imát, amit Nagyapától
tanultam, fonetikusan tudnám leírni maximum,
tehát magyarul írok héberül is.
Ez egyben felnőtt választásom.

Fanatikám, hogy van etikám,

és ezt én Budapesten szereztem meg.
Megszerezhettem volna másutt is,
a nagyvilágon e kívül akad jócskán hely,
de nem az én számomra. S emlékszem pontosan
Nagyapa számára a jobb alkarján.
Mikor nyitott szemmel feküdt mögöttünk a vetés.
Lelőtték. Ez a dolgok rendje, a rendnek ez a dolga,
fölhevít minket Tóra, krematóra,
csak ne szellemeskedjünk, halhatatlankodjunk,
lírázzunk, lilázzunk: lelőtték a vetést, no s aztán?
Szubjektíve, persze, vele ment a Nagyanyám,
a nagynéném, annak bátyja, húga, öccse.
Valami nagyon rossz fát tehettek a tűzre,
ha így kihívták a haragot.
Az az én szerencsém, hogy állati jó vagyok.
Mázli.

Ha egy hazaszerető versben nincs

természeti kép, kérem az a vers akkor
mostanában íródott. Ám én tényleg
odavagyok tájaiért, ahogy a haza is
sok tekintetben odavan. Az enyémben
is gyakran, de most nem erről van szó.
Mátra- és Balatonfüred szépsége a tét.
Az évszakok kívül-belől.
Meg a kolozsvári Mihály-templom.

Isten kalapjáról de

sokan akarták levenni már a bokrétát.
Előbb a kalapot, elvtársak, előbb a kalapot.
Kévánatos szülőhazám, a Te embered vagyok,
így, kicsit szétszórt létemre. Fogjuk le jól
mindannyian a vadkant, hogy megmaradjon Imre.
És Zrínyi. És a vadkan.

Fogjuk le jól, mert halkan, de horkan.