Röhrig Géza

HAJNÓCZY

 

Földobott pénz ellenére született,

s most egy útfelbontás jelzőlámpájánál
melengeti a kezét. Szegény,
ez a perc az utolsó neki,
és ő a dzsekijén megakadt cipzárral vacakol.

Negyvenéves férfi. Kínokban jártas.

Nemigen nyafog, s az igazságérzete sem irigység.
Egyedül a kommunista pincéreket utálja,
de azokat nagyon. Ez a cipzár, az anyja istenit,
jól megakadt, s a vályúban álló malacok
szomorával néz ide-oda.

Van még öt másodperce,

s kezdi ezt megérteni.
Először nekiiramodik, hátha csak itt
ilyen hínáros a lét. Aztán megáll,
jaj, gondolja magyarul, Úristen,
ujjait összefonja, majd ismét elkezd rohanni.
Nekivágódik egy transzformátornak,
orrából két piros szalagot lenget a szél.

Már csak négy másodperce van.

Föláll, de így kibírhatatlanul lüktet
a tarkója, kénytelen négykézláb menni,
s ezzel valahogy bevallja, hogy igazából minden
férfi egy ötméteres nőre vágyik,
egyedüli törpének Hófehérke mellé.

Három másodperc múlva halott ez a férfi.

Most már nem mozog. A dzsekije zsebéből kiesik
egy tollbetét, s vadul költögeti az eső.