Eörsi István

JELENTÉS

 

Bemeszeltették és beszögeltették
az alsó ablakot, nehogy a dombok
baráti zöldje, a tág levegőég
s éjjel a csillagok zaklassanak
hamis hírekkel; a fölsőt pedig
felhajtatták velünk: életbe lépett
az oxigénkorlátozási program
a hároméves terv során, s mi ezt
lelkesen, bár szédülve teljesítjük.
Összkomfortos szobánkban, mely ebédlő,
illemhely, társalgó, hálószoba,
mosdó és éléskamra (évi kétszer),
négyen szidjuk a rekkenő melegben
az orrot, isten kínzóeszközét.
Még jó, hogy megkímélnek a dohányzás
ártalmától, s hogy szakácstudományuk
a vértolulás ellen védelem,
s hogy betűvel nem rontatják szemünket,
mert fölidegesítene az újság,
s a könyv untatna, bolondítana.
És jó, hogy leskelődnek, hallgatóznak
éjjel-nappal, hisz felrobbantanánk
a Parlamentet, ha nem fürkésznék ki,
hogyan kuporgunk kínlódva a kiblin.
Olykor gyöngéden végigsimogatnak
(főként a zsebek táján), sőt mi több,
még szalmazsákunkat is összedúrják,
hogy lágyabb legyen a fekvőhelyünk.
A sétán pulikutyaként terelnek,
ugatva hajkurásznak, ámde mi
nem értjük, nincs időnk figyelni rájuk,
némán alakul bennünk a jelentés,
elraktározódik rétegesen,
ha akarnánk, se bírnánk elfeledni
a hétköznapi megaláztatás
szertartásait, sem az összetörtek
csontjának reccsenését, a kitört fog
iszonyú robaját a koponyában,
s kik elvesztették kínjaikat is:
a tébolyultak tarka táborát
a gügyétől a megveszekedettig,
s az akasztottak végső, biztató kiáltozását…

Márianosztra, 1958