REITER RÓBERT KÖLTEMÉNYEI NÉMETÜL

 

Reiter Róbert: Abends ankern die Augen
Dichtungen. Aus dem Ungarischen vom Autor und von Erika Scharf. Anhang: Künstler, Gesellschaft, Kunstwerk
Kiadta
és az utószót írta Max Blaeulich Wieser Verlag, Klagenfurt-Salzburg, 1989. 88 oldal

 

Reiter Róbert első magyar költeménye 1917. november 15-én jelent meg Kassák Lajos lapja, a budapesti Ma hasábjain, utolsó költeménye pedig 1925-ben, az időközben bécsi Ma tizedik évfolyamának második számában (a szám teljes egészében hiányzik az Akadémiai Kiadó hasonmás Ma-kiadásából, valamint a PIM Ma-bibliográfiájából). 1917 és 1925 között mintegy negyven költeménye jelent meg a ban, mellette rengeteg versfordítása és két tanulmánya. 1926-ban Kassák hazatér az emigrációból, és megindítja Dokumentum című lapját. Szerkesztőtársai: Déry Tibor, Illyés Gyula, Nádass József és Németh Andor. Ebben a rövid életű érdekes lapban jelent meg 1927 januárjában Reiter Róbert utolsó magyar nyelvű cikke, egy Le Corbusier-tanulmány fordítása. A ma kilencvenegy éves temesvári költő Robert Reiter néven publikált a két világháború között erdélyi német lapokban, majd 1945 és 1948 között kényszermunkásként dolgozott a Szovjetunióban. A fogságban elpusztult barátja, Franz Liebhard nevén jelentette meg Schwäbische Chronik című művét visszatérése után. Negyvenhat eredetileg magyarul írt ifjúkori költeménye 1989-ben, a költő kilencvenedik születésnapjára jelent meg németül. A kötet kiadója, Max Blaeulich költői formában meséli el Reiter újrafelfedezésének valóban nem mindennapi történetét. A párizsi Magyar Műhely és az Irodalomtudományi Intézet 1979-ben vaskos kötetet jelentetett meg egy francia kiadónál L’activisme hongrois címmel, amely hazai irodalomtörténészek és művészettörténészek írásait tartalmazza francia fordításban. A párizsi magyar követség a könyv megjelenésének alkalmából fogadást adott, s a fogadáson jelen volt az a két úr (valószínűleg Robert Stauffer és Max Blaeulich), akinek a figyelmét Papp Tibor irányította Reiterre. Autóba ültek, és Párizsból Temesvárra hajtottak, hogy megkeressék Reitert. Megtalálták, a költemények is meglettek, s néhány év elteltével megjelenhetett ez a kötet. A negyvenhat költeményből harminchét megjelent a ban, illetve a Ma különszámaiban. Az Elsüllyedt dal című költemény, amely – három sorral bővebb formában – a fordításban Grasgeige címmel szerepel, eredetileg az 1925 áprilisában megjelent 365 című röpiratban látott napvilágot. Nyolc költemény pedig – tudtommal – most kerül először az olvasóközönség elé (ezek magyar címét ezért nem ismerem). Két költemény (Trauerzug schlängelt zwischen den Sternen – Gyászmenet kígyózik a csillagok között; Landschaft und Mensch in Röntgenlicht – Táj és ember röntgenfényben) Reiter saját korabeli fordítása. Négyet (Stein; Agitation – Agitáció; An alle – Mindenkihez; Der Tod und ich – A halál és én) Robert Stauffer és Zsuzsanna Gahse fordított németre, a többit pedig 1989 tavaszán Reiter Róbert közreműködésével a temesvári Erika Scharf. A kötet címe (Abends ankern die Augen) Reiter A gyűlölet éneke című költeményének egyik sorát idézi (Ma, III [1918] 10. 110. o.): „tudom – este vérző csillagok között horgonyoznak a szemeid […]”.

A költemények stilárisan három csoportot alkotnak. Ezt megjelenésük dátuma is szépen valószínűsíti. 1917 és 1919 között Reiter tizennyolc költeménye jelent meg a ban, 1920-ban egy, 1921-ben pedig egy sem. Ekkor váltott először stílust, akár a Kassákhoz hű többi maista. Második stílusváltását mindössze négy költemény dokumentálja, amelyek a Ma IX (1924) évfolyamának 6/7. számában jelentek meg (Vannak összevarrt [helyesen – a fordításból derül ki – összetört] emberek; Melegek az emlőid; Felejthetetlen az idő; Kárpitos volt a szomszédom [kezdő sorok]). Reiter az első váltás előtt (részben háborúellenes) futurista erőkölteményeket írt. A második váltás előtt olyan elvont avantgárd költeményeket írt, amelyekben a szerkezet elve a költemény integráló ereje (ezért is nevezték ezeket – tévesen – konstruktivistának). Utolsó négy – a prózába hajló – költeményében pedig a szürrealizmus hangját próbálgatta. Minden valószínűség szerint ezért is kellett abbahagynia magyar nyelvű avantgárd költészetét: az egyes avantgárd stílusok néhány éven belül szükségszerűvé váló váltogatása emberfeletti próbára tette az avantgárd költőket. Az osztódással szaporodó avantgárd irodalom szétforgácsolódásának poétikai oka ez volt. Az elvont avantgárd költemény és a szürrealista szöveg egymást kizáró módon épül: míg az első szinte hivalkodik összeszerelt jellegével, a másik az agykéregről letekeredett és azon nedvesen papírra rögzült friss ösztönösség képét akarja kelteni. Reiter sem az alkotómóddal, sem pedig a konstruktivista mozgalmárok által „léhá”-nak érzett szürrealizmussal nem tudott megbarátkozni. Tanulmányaiban Reiter elhatárolja magát a pártköltészet eszméjétől, akárcsak Kassák. Erről tanúskodik Társadalom, művész, művészet című írása (Ma, VIII [1922] 2/3. 15–16. o.), amely németül is megjelent a Sturm tizenötödik, 1924-es évfolyamában, s onnan került a most megjelent kötetbe. Szürrealizmus-vívódásának nem maradt nyoma, ám aligha különbözhetett Kassák vívódásától (Reggeli harangszó, in: Tisztaság könyve, 70–75. o.), ahol Kassák Lajos, az író nosztalgikusan szemléli huszonegy éves szürrealista alteregója, Olgyai Old Ernő fickándozását. Az ifjúnak pusztulnia kell, nem bolondozhat büntetlenül. A könyv utószavában – hevenyészett fordításomban – így idézik erről Reiter Róbertet: „A kifejezés új módját keresve akkoriban egyaránt izgalmas formanyelvnek éreztük a konstruktivizmust, a szürrealizmust, a Bauhaust vagy a dadát. Magam mindig közel álltam a szocializmushoz, sőt időnként nagyon közel – a Ma köréhez tartozván ez nem lehet vitás –, és akár Kassák, én is olyan politikai tettnek tartom a költészetet, amely a mondanivalójától függetlenül önálló valóságot alkot.” Semmi okunk Reiter vagy Kassák szavahihetőségében kételkedni: ők tényleg úgy gondolták, hogy költészetük politikai tett, ám pártfegyelem nem köti gúzsba. Kiderült, hogy további fejlődésüknek mégiscsak ez szabott határt, hiszen igazán jó szürrealista költeményeket csak Déry és Németh Andor írt, akik tisztes távolból gusztálták a politikát.

A fordítások minőségét nem tudom megítélni, ellenben a csodás elem itt is hű maradt Reiterhez. A bevezetőben említett Ma-szám (én Kassák Lajosnétól kaptam a magamét) ugyanis tartalmaz egy költeményt Reiter saját fordításában, amiről elfeledkezett, s most Erika Scharf újra lefordította. A Tabala-Dal-ról van szó (mindkét fordításban: Tabala-Lied), amely magyarul is a ban jelent meg (IX [1924] 3/4. 3. o.). Címe valószínűleg Aleksić Dragan: Taba Ciklon II. című költeményét idézi („ó tabara, ó tabaratum”-formában bekerült Kassák negyvenedik költeményébe is), amely közvetlenül Reiter Vértanúság című költeménye mellett jelent meg (Ma, VII [1922] 5/6. 13. o.). Több köze a két költeménynek nincs egymáshoz, mert a Taba Ciklon II. dadaista hangköltemény, míg a Tabala-Dal Déry: A nagy tehén című költeményét idézi. Hallgassuk meg a két költemény intonációját. Reiter: „Galambfelhő te tiszta mennyei állat, szélapály / himbálja parafatested s te folytonosan úszol / Isten lélekvesztője vagy, rengeteg világosság / s a szerelmesek sóvárgásméze hízeleg néked”. Déry: „mindig fölöttem repül a nagy tehén / éjjelfelhőben fénylik és énekel / himbáló tőgye néha előtűnik a ködből // te drágakincs! pipacs! állatka! elérhetetlen szerelmem! / soha nem érinthetem meg rejtélyes szemeidet / csókolj meg / elmúlt a nap a hold és holnap meghalunk” (Ma, IX [1923] l. 3. o.). Mindkét költemény szerkezete már a szürrealizmus felé mutat. Reiter korabeli fordítása mégis inkább az összeszerelő igyekezetről árulkodik: vagyis magyarul – ekkor – előbbre tartott, „jobb költő” volt, mint németül. Nézzük a költemény utolsó három sorát: „az idő kénszínű robaja ez s te meggyuladsz / nyugtalanok vagyunk mint a higany, / világíts világíts: gyógyfüvek közé vezetjük méheinket”. Reiter 1925-ben ezt így fordította: „das ist das schwefel-farbene brausen der zeit und du entflammst / unruhig sind wir wie das quecksilber leuchte leuchte / unsere bienen führen wir mitten unter die heilkräuter”. Ugyanez Erika Scharf 1989-es fordításában sokkal puhább, szervesebb: „das ist der schwefel-farbne Lärm der Zeit, du aber erglühst / ruhelos sind wir wie das Quecksilber / leuchte, oh leuchte: zwischen Heilkräuter führen wir unsere Bienen”.

Váratlan ajándék ez a kötet, de a kiadó még egy másikkal is megajándékozza a magyar irodalmat: Robert Stauffer fordításában Kassák:  A ló meghal és a madarak kiröpülnek című nagy költeményének immár második német változatát kapjuk: az első Gáspár Endre korabeli munkája (in: Ma-Buch [1923] és Arion 16 [1988] 76–87. o.). Ezt a kötetet is Max Blaeulich adta ki, s a nagy költeményen kívül tartalmazza Kassák 1–20. számú költeményeit is, Gáspár Endre korabeli fordításában.

 

Deréky Pál

 

Reiter Róbert 1989. december 17-én Temesváron meghalt.