BORISZ PASZTERNAK KÉT LEVELE LJUBOV ALEKSZANDROVNA VORONCOVÁNAK

 

Moszkva, 1956. július 19-én


Kár, hogy legalább a boríték alján, a címével együtt, nem fedte fel kereszt- és apai ne­ve kezdőbetűit, s így, mivel nem tudom, nem szólíthatom kereszt- és apai nevén.

Köszönöm a levelét és a fáradságát. Úgy gondolom, a városi posta is kikézbesíti cí­memre a küldeményt, vagy kedden, VII. 24-én reggel kilenc órakor elküldök Magá­hoz a könyvért.

Nagyon lekötelezne, ha először Maga tolmácsolná őszinte köszönetemet Illyésnek. Természetesen én is írok neki, de nem mostanában.

Sok sürgős, halaszthatatlan dolgom van, különféle munkákon dolgozom, állandó feszültségben.

Még egyszer nagyon köszönöm.

Híve
B. Paszternak


 

Moszkva, 1956. július 25-én


Kedves Ljubov Andrejevna! [Paszternak tévesen írta Voroncova apai nevét. – A szerk.]

Nagyon köszönöm a könyvet. Rendszertelenül, de elkezdtem olvasni Illyést. Fel­tétlenül írok neki, ő pontosan az, akinek Maga leírta, és nagyon tetszik nekem. Amit most mondok, ne adja tovább neki, Magát is meg fogja lepni. Képzelje, ha hallottam is a nevét – hallhattam, ugye, esetleg láthattam, is, hiszen Petőfi-fordításaimmal részt vettem a magyar antológia munkálataiban –, szóval, ha hallottam is a nevét, vagy nem figyeltem fel rá, vagy elfelejtettem: fordítói vállalkozásainkban oly sok a hordalékos, hamis anyag, amely csak a külfölddel való rosszul értelmezett, felületes barát­ság át nem gondolt igényének köszönheti létét, oly sok volt és ma is oly sok a pusz­tán politikai szempontokba kapaszkodó elem, hogy többségük látatlanban is lényegtelennek tetszett. Így nehezítettem helyzetemet, rontottam rajta magam is, nemcsak idehaza nálunk, hanem Nyugaton is, ritka rokonszenveim és számtalan ellenszenvem végzetes és az idők követelményeinek meg nem felelő elosztásával.

Illyés okos és elbűvölő, hogy maga kezdeményezett, s hogy ilyen megbízható utat választott megismerkedésünkhöz az „Autour du Monde” kiadványa révén. Nekem Nezvalról, a cseh költőről sem volt semmi fogalmam, míg ő is hasonlóképp nem cse­lekedett (ugyanennek a sorozatnak a 17. kötete).

Feltétlenül írok Illyésnek, és szeretném remélni, hogy levelem érdekelni fogja, és örömet szerez neki. De a Nyugattal réges-rég megszakított levelezésemet bizonyos okoknál fogva csak késő ősszel újítom fel – és az Illyésnek szóló köszönet nyitja majd meg a sort.

Még néhány szót, amire nem kell felelnie. Csak egy éve fejeztem be első, valóban figyelemre méltó munkámat, prózaregényemet, a Zsivago doktort, amelyet egyelő­re még senki nem ismer. Mindig szégyennel és zavarral töltött el, hogy másodrangú, egymásnak ütköző, a szív és az eszmény valódi értékével semmilyen kapcsolatban nem lévő okok a hírnévnek valami halvány visszfényével vettek körül. Az említett re­gény az első kísérlet, hogy rászolgáljak erre az előlegezett bizalomra valami olyasmi­vel, ami végtől végig helytálló, élményszerű, megérte a fáradságot, magvas, és min­den mondata átgondolt, pontos és új. De kevés a remény rá, hogy nálunk hamarosan megjelenjék.

De akkor mi vonzhatja hozzám Illyést és a hasonlóan érző embereket? Az a való­di, alkotó, hiteles szociális tartalom, amely őbenne megvan, és személyében is meg­testesül, bennem nincs meg, vagy többé-kevésbé elhalt, amikor ez a fajta hang olyan könnyen szajkózható, szörnyű kétértelműség kifejezésévé vált.

És a formát tekintve, Illyés annak az avangard művészetnek a képviselője, amely abban az irányban fejlődik tovább, ahogyan nálunk is általános volt a húszas évek­ben, és amelytől én erősen jobbra kanyarodtam, saját indítékaimtól vezérelve, és nem a formalizmus elleni harc kényszeréből, inkább az általános orosz premisszákból kiindulva, semmint a forradalmiakból, inkább a tolsztoji, semmint a gorkiji előzmé­nyekből.

Kérem, ne írjon nekem, ne késztessen válaszra! De közölje velem valahogyan, akár levelezőlapon, a telefonszámát, ha van telefonja. Majd szükség esetén felhívom, ha eljön az ideje.

Komolyan, komolyan köszönök Magának mindent, oly sok szívbéli melegséggel, ami csak belefér a hálába.

Híve B. Paszternak