Petri György

NEM BAJ, ELVTÁRS, SZABADOK VAGYUNK

 

Úgy szeretnék
végre, kicsit, fél pillanatig
hinni, remélni, szeretni,
a falvédőről jönni le,
a hat-huszassal érkezni (hova?)
a Keletiből.

Nem megy.

Nem árt, ha valaki a karácsony­-
fa díszítése közben
átérezi az életlen láncfűrész­-
fogak nyiszálását,
a rugóig vásó szénkefék finom,
maradéktalan szétporlását,
a túlmelegedett
motor mélyülő hangját.

Vége van.

Nedves fűrészpor keveredik
az elégtelenül elégett
ólmos üzemanyaggal. Nem
lehet levegőt kapni.

Tudom, persze, persze.
Mégse bízom, és könnyezve se intlek.
Szép jövőnk? Tudod mit?
Legyél ily sivár!
Nekem a jelen kell.
Folytonos, épeszű tevés-vevés.
(Bosszú? Majd, módjával, és csakis ízlés szerint)
Nota bene: jobbak az élőhalottak
– ha muszáj,
vonás, lehetőleg
csak felelősségre.
Üdvös rettegés
önmagunktól nem ártana, de lazán!
Szociál? Liberál? Sürgősen tisztázandó, de:
lássuk majd meg!
Élvezzük a menet közbeni
kerékcserét. Fel kéne.
A kávét? Odateszed?
Kelni? Szabadulni? Már?

Nehogy örüljek!

Túlelég, ami történt.

Vége van.