Parancs János

LEGYEN BÁRKI

 

sajnálom őt
aki a helyemre áll
az öntudatlan törtetőt
amint rémképeivel viaskodik
a semmi buborékát
aki fél és hősködik
mintha volna aki rá figyel
mintha volna bárki is
aki megkülönböztet egymástól
két öregedő fehér embert
két sárgát rézbőrűt vagy feketét
alig pislákol már az értelem fénye
jobb volna mégis meg se látni
amit elénk tár irgalmatlanul
közelről még fölismerhető
egy-egy ellenszenves vagy kedves arc
távolról egyformán vigyorgó
üreges és sárga koponya mind
fölcserélhető csorba csontedény
amiben már semmi sincs