Bratka László

VARJAK

 

Több száz varjú kering, ül meg a fákon, járkál a havon reb-

ben fel egyesével, kis csapatokban, vagy egyszerre az

egész, mind. Látok, számon tartok minden ághegyet, kú&#45

pos csőrt, lapátnyi hófúvást, ahogy lerakta a szél.

Tundravidéket varázsol a képzeletem az egymásba nyíló

játszótérből, beépítetlen területből. Sámánlétra a nyír, a

nyár, el lehetne róluk érni a felhőkkel vasalt ég kibúvó­

nyílását. Majd félméteres hó borít mindent, hetek óta ke&#45

ményen fagy. Nyolcvanhét bizonyára sokáig emlékeze­-

tes januárja.

A tél hozta be őket, de hol találnak ennivalót ezen a jól sza&#45

nitált vidéken? Bár van ilyen gyár, olyan telep, és hogy

nem takarítják el a hulladékot, csak akkor veszik észre,

ha a munkaerőt tömeges károsodás éri, mint ahogy azt

is, hogy nem zárnak jól a méregtemetők.

Ó, köszönöm, varjak, farkasordító hideg – téli természet

–, hogy olykor talán évtizedek óta nem használt, földből

sarjadt szavak támadnak életre bennem, és érzem azt is,

hogy évszakok törvényszerű váltakozása párnázza ki

a kozmosz vashidegét,

amint idegeim feszülésével eszem rákkeltő anyaggal teli ke-

nyerem, embertársaim közt, akik kicsiből méregtemető­-

be zárandóvá vaduló vágyakkal a hivatalban a szék szé­&#45

lén ülve, bólogatva mondják előre, amit majd mondanak

nékik, aztán az utcán, egyetlen bugyuta szaváért véres­-

re verik az ártalmatlan bolondot.