Csengery Kristóf

LEVENNÉM A KEZEM

 

Megint a tárgyak. Hívó öleléssel
fogad minden, ami élettelen.
Irigykedem. Ez az odaadó
azonosság kéne, az öntudatlan
ámen: élet helyett sors. Ezt akartam
volna én is: lenni. Zakatoló,
szorgalmas gépként, hogy az értelem
s az öröm egy legyen a működéssel.
Egyszóval „beértem volna kevéssel”?
Ha ez kevés, igen. Mert semmi sem
lenne számomra oly megnyugtató
és teljes, mint így, észrevétlen, halkan,
végleg elszökni – épp a nehezem
elől. Levenni rólam a kezem.