Szőke Katalin

EGY SZOVJET DISSZIDENS VALLOMÁSAI

Andrej Szinyavszkij

 

Andrej Szinyavszkij az 1960-as évek elején mint irodalomtörténész és kritikus lett népszerű az olvasóközönség körében. Elsők között jelentetett meg mind a mai napig időálló tanulmányokat Paszternakról és Cvetajeváról az „olvadás” éveiben. Írói tevékenységéről mit sem tudtak, fantasztikumba és groteszkbe hajló elbeszéléseit, kisregényeit csak szűk baráti köre ismerte. A moszkvai Gorkij Világirodalmi Intézet főmunkatársa volt, és a Tvardovszkij által szerkesztett Novij Mir egyik vezető kritikusa.

Ez a szépen induló, kiegyensúlyozottnak látszó irodalmi pálya 1965-ben tört meg. Szinyavszkijt írótársával és barátjával, Julij Danyiellel együtt letartóztatták, mert kézirataikat külföldre küldték, és ott Abram Terc (Szinyavszkij), illetve Nyikolaj Arzsek (Danyiel) álnéven publikáltak műveiket. 1966 februárjában Moszkvában rendezték meg perüket, amely a szovjet koncepciós perek történetében az egyik „legtökéletesebben” kimunkált értelmiség- és kultúraellenes per volt, ahol vádlottként nemcsak az írókat vonták felelősségre, hanem – az inkvizícióra emlékeztető módszerekkel – perbe fogták műveiket is. Szinyavszkijt a Folyik a per és a Ljubimov című regényeiért, továbbá a Mi a szocialista realizmus? című cikkéért marasztalták el, a szovjet BTK hírhedett 70. paragrafusa alapján, államellenes bűncselekmény elkövetése miatt. A pert maga Szinyavszkij az utolsó szó jogán mondott beszédében találóan így jellemezte: „…Itt valójában váratlanul és furcsa módon a költői kép elveszti szimbolikusságát, a vád szó szerint értelmezi azt, olyannyira szó szerint, hogy a bírósági ügymenet szinte hozzánő a szöveghez, mint annak szerves folytatása…” „…Már a vizsgálat során megértettem, hogy a vádat mit sem érdeklik az érvek, az alkotói koncepció egésze, csak a kiragadott idézetek ismételgetése foglalkoztatja…” „…Mély meggyőződésem, hogy a szépirodalmat nem szabad jogi formulákkal minősíteni…” Szinyavszkij és Danyiel a per folyamán nem tettek beismerő vallomást, hanem az emberi és írói szabadság védelmében bátran szembeszálltak a bírósággal. Az ilyen magatartás akkoriban ritkaságszámba ment, s nem véletlen, hogy a pernek külföldön is nagy visszhangja támadt. A bíróság Szinyavszkijt tizenkét évi kényszermunkatáborra ítélte, ahonnan végül hat év után szabadult. Moszkvában nem volt lehetősége arra, hogy munkát találjon, ezért 1973-ban elhagyta a Szovjetuniót, azóta Párizsban él.

A disszidensség mint személyes tapasztalat című cikke 1982-ben íródott, és 1985-ben publikálta a Szintakszis című orosz nyelvű párizsi emigráns-folyóirat. Fordításom a Junoszty című szovjet folyóirat újraközlése (1989/5. sz.) alapján készült, ez a publikáció a cikk rövidített változata, s a rövidítésbe maga Szinyavszkij is beleegyezett.

Az írás a szerző szándékát tekintve egy szovjet disszidens vallomása. Vallomás nem csupán a személyes sorsról, hanem az orosz emigránslétről általában: a belviszályokról, torzsalkodásokról, az orosz emigránsok tudatzavaráról. Az orosz emigrációban két irányzat alakult ki: a Szolzsenyicin nevével fémjelzett tekintélyelvű-nacionalista szárny és egy liberális-demokratikus irány, melynek maga Szinyavszkij is képviselője. Ezért Szinyavszkij elsősorban az előbbi kritikáját adja. Ezt a tekintélyelvű-nacionalista szárnyat nem csupán konzervativizmusa miatt tartja különösen veszélyesnek, hanem azért is, mert – bár ellenkező előjellel – a sztálini modellhez hasonló társadalmi berendezkedést idealizál. E nézetek veszélyére már több orosz emigráns szerző fölhívta a figyelmet. A. Zinovjev Homo sovieticus című könyve tárja föl talán a legszellemesebben e tipikus orosz tudatzavar forrásait.

Természetesen Szinyavszkij vallomásában érezhető a személyes sértettség. Nem tudja elfelejteni élete „nagy perét”, s úgy érzi, hogy ez a per mind a mai napig folytatódik. Mivel szuverén értelmiségi és író voltát nem tudja és nem is akarja megtagadni, ezért a szabadságot nem hajlandó föláldozni semmiféle „tekintély”, politikai csoportosulás kedvéért. Az emigráns „beltenyészet” kitaszítottjának tartja magát, és bár iróniája, szarkasztikus kijelentései igen szórakoztatók, mégis a meg nem értettség fájdalmas érzését palástolják.

Végezetül álljon itt egy idézet Abram Tercnek, alias Szinyavszkijnak a Folyik a per című regényéből:

„Folyik a per, folyik a per az egész világon… És bennünket mindannyiunkat nap mint nap kihallgatásra visznek és elítélnek. És ezt hívják úgy, hogy történelem.”