Somlyó György

RONSARD ÚJ SZONETTJEI AZ ÚJ HELÉNA SZÁMÁRA

Hamisítvány

 

1

Ha majd öreg lesz Ön – ha már Ön is öreg lett
S ki tudja tán atomlámpa fényében ül
S keze közt biztosan nem rokka penderül
Vajon majd bánja-e – nem is azt a „szerelmet”

S nem azt a „megvetést” – hisz tudjuk nem vetett meg
S enyém leende ha csak afféle körül-
Mények közt is ahogy az annak sikerül
Ki magából nem ad mást csak a nemiszervet

Vajon majd bánja-e – nem amit nem adott
Hanem amit kapott de el nem fogadott
Én már a föld alatt leszek földhöz hasonló

De belőlem fakad majd akkor is a Vágy
Rózsája miben Önt verssé tükrözte Ronsard
S amiben Ön sosem ismerte föl magát

2

Ha majd öreg lesz Ön – ha már Ön is öreg lett
Nem tudom hol s mi lesz és ki tudja milyen
Számláján gyűlik-e a dollár márka jen
Vagy olcsón szórja szét mit olcsón osztva szerzett

Úgy érzi érdemes volt így tépni a percet
Ronsard-t s Horatiust idézve – tévesen
Miközben tudja jól hogy nem rózsát terem
Magának csak tövist csalánt csömört keservet

Ingyen se higgye hogy ifjúságát irigylem
Hisz az nekem talált kincsesszigeti kincsem
Bronzfibula szeme selyemsár haj alatt

És az lesz akkor is ha majd a földbe vetnek
S belőlem s Önből is más semmi sem marad
Se rózsa se tövis – csak ezek a szonettek

3

A szonettek ezek az „ércnél maradóbbak”
De maradóbb-e még merő húsnál az érc
És az ércnél a vers hisz feslik mint a férc
S már nem kecsegteti a költőt se a holnap

Mi kecsegtesse hát Önt Kósza Kis Lidérc
Akinek működő tőkét csak teste hozhat
S bár tudja mi a rossz nem tudja mi a rosszabb
Mi tartsa vissza? félsz? törvény? hit? eszme? AIDS?

Milyen legyen? Tisztességes? Miért legyen?
Mi győzze meg: miért nem tisztességtelen?
Már őrlőbb férgeink is vannak mint a tetvek

Egymást faló nyüvek: szonettek s poszt-szonettek
S csak akkor tudja meg tán mi a szerelem
Ha majd öreg lesz Ön – ha már Ön is öreg lett

4

Ha majd öreg lesz Ön – de ki tudhatja lesz-
E az? Vagy mi vagyunk e nemben utolsók tán
Sokszoros túlélők akiket csak a csótány
Fog túlélni e szép jövőjű species

Manapság tán ezért lesz „gerontofiles”
Annyi kis jobbra-rossz s rosszra-jobb csavargó lány
S ezért lesz önmaga tar ágán ifjú oltvány
Annyi öreg fiú hires meg nem hires

Tudja: az ifjuság már elröpül fölötte
S tudja a választ is ha kérdezi: Hova?
A kétezerévest: „vissza hozzád soha”*

Mégis fiatalabb mint némely röpke szöszke
És egy pillanatért mely egyetlen s örök
Meghalna szívesen – még halála előtt

* Szapphó: Παρτενία, Παρτενία…

5

Ha mégis öreg lesz – s tán engem emleget
(Én már a föld alatt leszek földhöz hasonló
Ki lepergett akár a rokkáján az orsó)
Ne idézgesse e bánatos verseket

Mélázzon csak azon hogy Ronsard elveszett
Sok ifjúsága közt Öné lett az utolsó
Mivel úgy látszik ő e földön arra volt jó
Hogy lássuk: halandó csak az élet lehet

Az ifjúság örök Mint szőllős Én Gedi
Sivatagán fakadt biblikus mellei
A mindigtőllevőt ki láthatná öregnek?

Hét életre való tartalék-szeretetnek
Kincstára süllyed el velem ha mélybe vetnek
Mit Önre pazaroltam (volna – ha engedi)

6

Ha mégis öreg lesz – vagy inkább ifjú még
És már nem én hanem Nem-Én hívja tetemre
Azt értse meg hogy Önt Ronsard azért szerette
(Ha tudható ki hogy szeret kit és miért)

Mert épp az volt ami éppolyan és aképp
Ott és akkor ahogy s amilyen – teste-lelke
De ugyanemiatt roppant is meg szerelme
Mert nincsen Jelenés nem nyílik meg a Hét

Pecsétes Könyv soha: a vonzás és a válás
Úgy járkál mibelénk s mibennünk mint a fájás
Szereted kit gyülölsz s gyűlölnöd kell akit

Szeretnél A Titok soha fel nem fakad
A mélyből feljövő tízszarvú Fenevad
Mely vala s nincs noha létezni láttatik*

* János Jelenései XVII/18 passim.

 

AJÁNLÁS

Nem ilyen verseket szerettem volna írni
Titeket zengeni Laurák Beatricék
Az hozta volna meg lantom becsét s dicsét
A trubadúri dal a dantei ovídi

Ha a győztes mosoly qual io allor vidi*
Lelhette volna meg versemben tükörét
A visszafordító vigasztaló zenét
Az én műfajom a tragikusan-idilli

Az édes gyötrelem hétpróbáját kibírni
A sosemteljesült örök szerelmekét
És nem a teljesült megkeseredtekét

De ki írhatja azt amit szeretne írni?
Szerelmünk „jobb s bal útját”** ki választja szét?
S ki szeretheti azt kit szeretne szeretni?

* Dante: Par. XVIII/8 passim.
** Pur. XVIII/66.