Petri György

VALAMI ISMERETLEN

 

Valami ismeretlen
felé, elébe
– sodródunk vagy törekszünk?
új világ, új szerelem
kékvirága
kecsegtet, lidérckedik
– csal a lápba?

Nem tudhatni.
A „Legyen minden másképp!”
kényszere és óhaja indokolt:
olyan hajszoltak voltunk,
annyira elegünk van!
Önsajnálat sem sérelmezhető.
Hát ki sajnált bennünket?
Meg különben is:
ha valaki, hát mi magunk
tudhatjuk a legjobban:
miért vagyunk
méltók a szánalomra.

No de azért: mi lesz?
Mégis mi lesz?
A kérdés
megkerülhetetlen
és megválaszolhatatlan.
A rög
hömpölygeti magát
lassan és (nem: de!)
biztosan
a szív felé.