Orbán Ottó

KORFORDULÓ

 

Elmúlik egy év, egy évtized, száz év, ezer év –
a fényes szem pillája se rezdül, mozdulatlan.
Az ember az első prímszám, ő az Egy;
a történelmi irka mocskos lapjain magával osztja-szorozza magát
s marad Egy – és kerek egész: félig csoda, félig szörnyszülött…
Mégsincs hibátlan számítás. Az élet a kondérban fövő leves,
a csonton puhuló hús, a csábítóan ízes újrakezdés –
folyékony, mint az óceán, honnét valaha partra botlott…
A korszakváltást forrva, rotyogva, bugyogva éljük át,
az újságoldalakon csomókban úszik a szenny,
de a biztos tényezők közt ott a remény, az ismeretlen X is –
egy emberöltőn át napestig aratjuk keserű nem-jeinket,
hordjuk a csűrbe az alvadt vértől sötét tanulságok zsákjait,
és reggel a fölkelő nap tűzvészében látjuk, a csűr üres…