Orbán Ottó

A TISZTESSÉGTELEN ELŐNY

 

Szerencsém volt, mondhatom így, utólag –
a háború, az árvaság, az intézeti évek,
a nyomorult és zaklatott fiatalság, az idegösszeroppanás, a kórház,
már ennyi sem kevés, valóságos vagyon
s jó ajánlólevél egy irodalmi tanfolyamhoz…
Hát még ha hozzávesszük, hogy mindezt egy bikaborjú élte át,
egy szerves anyagból gyúrt, együgyű barom, mely nem tud mást, csak élni,
gőzölgő ondót lövellve magából, míg fel-felhörren, mint valami gejzír;
a természet kötőféken vezetett tenyészállata,
maga az élő ellentmondás, melyen már csak finomít a halálos betegség
lassan gyilkoló, igenbe nemet, nembe igent bújtató dialektikája –
a verset szinte az utcán találtam,
épp csak szavakra fordítottam süketnéma csöndjét;
nem kellett hozzá más, csak beszélhető nyelv és némi stílusérzék…