Vas István

AZ ERETNEK VALLOMÁSA

 

Tizenöt év előtt egy templomba vetődtem,
Jajgattak elfelejtett dallamok.
Egy imakönyvben zsoltár állt előttem:
„Zsákmánnyá lesznek zsákmányolóid,
Prédává lesznek prédálóid.”
És agyam visszahallgatott,
És felvillant sejtlapjain,
Amit Marx, Engels és Lenin
S a szeminárium karmolva, vájva beleírt:
„Die Expropriateure werden expropriirt.”
A kisajátítók majd kisajátíttatnak.

Emlékszem még a vad, tudós titoknak
Szélzúgására, mely eszméletembe csapott.
Kik ezek, miféle papok,
Hogy ezer éveken át egymásnak felelnek?
Tizenöt évbe tellett
Megérteni
Az egetvesztett bosszúvágy
Vijjogó viharszavát.

Tizenöt év, a halogatás évei,
Az önáltatás évei.
Mint gyáva beteg a sebészi késtől,
Úgy féltem a felismeréstől,
S mint szerpentinút a meredek erdőt,
Kerülgették a kín-termelt tekergők,
A sok váratlan összefüggés, kapcsolat,
A kopár érvet, melytől visszarettent
Elmém és óvta még a menthetetlent
Tizenöt év alatt.

És elkalandozni még volt elég út,
Meglátni, hogy a múlt jövendőt alakít
S ótestamentumi, rejtett, mély vezeték fut
A gépfegyveres forradalmakig.
S még tudtam hinni, hogy amit hiszünk, merünk,
Megint jó hír és a történelem kovásza
Az emberiségnek, mely úgy merült
A megváltásba, mint langy pocsolyába.

S még hittem, hogy ha a világ csak álom
Vagy pára, fényhullám, energia,
Nem hagyhatom úgy, ahogy itt találtam,
S belenyugodni nem lehet soha.
Én nem fogadtam el, hogy mindig így volt
S történelemben is van lánc-szabály,
S hittem, hogy az „okosak, mint a kígyók”
Az apostolok után ránk is áll.

Így csalt tovább a máskor és a máshol,
És így készült bilincs a lázadásból,
S amit ötezer év vallásai
Szorításukból kihullani hagytak,
Segítségére hevült az anyagnak,
Az elnyomásnak és a rabszolgaharagnak:
Hitnek és szabadságnak látszani.

Modern mágiák kora jött el és
A természet helyett a termelés
Magasztosul itt isten-szörnyeteggé.
Mint régen a napot, dörgést, folyó vizét,
Istenné most a sár-emberiség
A társadalmat hízelegné.

Jövőbe röpített, ki nem próbált szavak!
Hurokként mind nyakunkba visszacsap.
Dagadnak a szavak vérrel telezabáltan.
Nép, nemzet, osztály, közösség – veszett
Teremtményeink. Óriási cet
Habzsolja már az életet, az Állam.
S rabjuk lesz az is, aki ellenük tör,
És sietnek a vesztesektől
A győztesek a rosszat eltanulni.
Rossz szavakkal mérgeztük meg a földet,
S mindegy lesz már, hogy kiket ölnek:
Szaporodnak a Sátán vértanúi.

1948