Rakovszky Zsuzsa

ÁTTETSZŐ TÁRGYAK

A greenwichi ócskapiac

 

Varrógép nincs. A véletlen szabad-
asszociációja ernyővel síbakancsot
vagy golfütőt hoz össze a szabad ég alatt,
folyékony, szürke felhőmassza rezeg a kancsók
(Bosch-szörnyek: puszta törzsön fél-fül, alsó ajak)

feketedő, viharvert ezüstjén szósz helyett.
Ha szétfújja a szél, az öt sor rézkilincs
villogva szembejön, mint egy antik hadsereg.
Kövével fölfelé a tálcányi gyűrű, mint
szikrázó ikra, sárkánygyík-keltetőtelep.

Hová viselhették – vizitbe, bálba? –
a gombolós kesztyűt, a pille brosst?
„A kardhal” című monográfiába
hány évet ölhetett – ötöt? hatot? –
a szerzője? („Türelmes hitvesemnek ajánlva!”)

Véres Mária levesestálja, Boleyn Anna
hímzőrámája a rivaldafénynek
készült már eleve, nem hoz zavarba
mint illetéktelen nézőt. Ezek, szegények
– ez a félszemű medve, macska alakú kanna,

az égkék, jégkék, formatervezett
gyümölcsöstál, amelybe elfelejtett
Isten konkáv gyümölcsöt teremteni – ezek,
a szúrós déli fény boncasztalán, lefejtve
róluk a megbocsátó érzelmi rétegek,

a kezdet cinkos optimizmusát
ontják még most is, itt is, mikor minden akár még
lehetett volna jó is – mikor fenyőfaág
alatt, vagy díszpapírból kihántott nászajándék,
landoltak régen, otthon, gyerekkor, ifjúság,

ilyesmik. Itt, kimetszve saját történetéből
egyéb múltak kirámolt mája-veséje mellett
hever mind egy kupacban. Rideg szemek szüléstől
csíkokban megrepedt bőrt latolnak, tészta mellet,
a gyöngédség szelektív rövidlátása nélkül.