Csanádi Imre
FLÓRA
Egy stabiaei freskóra
Pompejit kővel, hamuval temette
tűzokádó düh, – Stabiaet, a villák
városát szintén tufa-sírba zárta
kétezer évre.
Száz szerencsénk, mert – nem egyéb – a Romlás
őrködött: hordák, fanatizmus ellen
Pusztulás óvott falakat, falak közt
néma zsibongást.
Jár a megrongált falon, elsuhan csak
Flóra istennő, ez a lenge tündér;
bont levélkét, rak patyolat virágot
szép finom ujja.
Háttal áll, arcát alig is mutatja,
hagyva félvállát csupaszon; nyalábol
bő szarut; könnyed görögös khitónját
röpteti lépte.
Röppenő kézzel Stabiae falára
dobta máig-friss, elegáns alakját
rég-halott mester, – csobog itt azóta
zöld levegőben.
