Bajor Andor

ÖTÖSFOGAT

 

(1. NYERGES)

Álom a Szamos partján

Azt álmodtam, elzárták a Szamost, egy óriási folyószerelő kulccsal, sokáig csavargatták, míg végül elállt, bár kicsit még csepegett, de azt is abbahagyta, mire jöttek a Vízügyi Főbiztosok, akiknek írásos felhatalmazásuk volt a Szamos visszavezetésére, a Szamos megnézte a pecsétes papírt, közömbösen, hűvös pillantással, elvégre is neki tökéletesen mindegy volt, így hát komótosan megindult visszafelé, egyáltalán nem sietett, vagyis a lónai híd irányába vette az útját, bár az volt a benyomása, hogy ezeket a tízemeletes betonkaszárnyákat látta már, csak amelyek jobb felől voltak, most bal felé kerültek, a bal felőliek pedig jobb felé, amit a Szamos avval magyarázott, hogy most visszafelé folyik, és ez igaz is volt, ebben magasabb, fölfoghatatlan szempontok érvényesültek, ami a folyót egyébként hidegen hagyta, lévén, hogy úgyis megkapja a széttaposott cipőket, a döglött kutyákat, a szakadt műanyag zacskókat, olajfejadagját, minimális benzinjét, szemétporcióját, vagyis mindazt, ami szükséges egy sokoldalúan fejlett folyónak ahhoz, hogy haladjon előre vagy visszafelé, mert az irányra magának a folyónak nincs semmi befolyása, és különben is, kikhez folyamodhat egy folyó, mit akarhat a befolyásos emberek ellenében, akikkel szemben nem lehet folyni, mert megharagszanak a folyóra, és elveszik a nevét, kivágatják a part menti fákat, fölszántatják a medrét, és beültetik baltacímmel, takarékosságból, vagy behintik sóval, bosszúból, a forrását pedig bedugják egy különleges parafadugóval, ami egykettőre kerül majd, Hondurasból, egy direkt erre a célra épített hajóval, ami eljön Hondurasból, fölúszik a havasokig, mert újra ásnak medret, és lesz a mederben víz, a vízben hajó, a hajóban pedig lesz egy különleges parafadugó, amivel betömik a Szamos forrását, hogy legyen vége egyszer s mindenkorra ezeknek a zavaros áradatoknak, folyamatos bizonytalanságnak, zagyva cseppfolyós elemeknek, melyeket egy folyó a legfejlettebb tudomány számára folyamatosan képvisel, parafadugót egyszer s mindenkorra, hogy hagyja abba a felelőtlen bugyogást, parafadugót a tiszta forrás mocskos pofájába, csakis ez lehet a Szamos vagy inkább az egykori Szamos kérdésének végleges megoldása.

 
 

(2. RUDAS)

Baltazár

Nem tudom, ki mérgezte meg a kutyánkat. Talán a Megyei Első Kutyamérgező vagy esetleg a Megyei Első Kutyamérgező Első Helyettese. Ezeket a fontos beosztású társadalmi személyiségeket valószínűleg mi választjuk, olyan titkosan, hogy magunk sem vesszük észre. Aznap este is koromsötét volt a negyedünkben, a feleségem csak azért merészkedett a tömbházunk elé húsz- vagy ötvenméternyire a világtalan világba, mert mellette volt a kutyánk, Baltazár viszont, Baltazár kutyánk sem félt, mert mellette volt a feleségem. A kutya bátor és könnyen hívő volt, mint a dalmát kutyák általában, eliramodott, aztán visszarohant, hogy lássa, nincsenek-e még elveszve, egyrészt a feleségem, másrészt ő maga, a kimondottan fekete planétán, ahol a Jóság megfogyatkozott. Szaladgálás közben lelt rá a mérgezett húsra, melyet neki készített elő a Megyei Első Kutyamérgező vagy a Megyei Első Kutyamérgező Első Helyettese, de bizonyos, hogy fontos személyiség képviselte a jó sorsot, egyébként honnan szerzett volna húst is a méreg mellé? Baltazár pár perc múlva vígan szaladt be hozzám, aztán hirtelen megijedt, a dívány alá akart bújni, de inkább behúzott farokkal kimenekült, a feleségem szobájában megcsúszott, még föltápászkodott, és kivánszorgott az erkélyre, lihegett, mint egy kovácsfújtató, majd elvágódott, lila volt a nyelve, még szólítottuk, de már nem hallotta, annyira hiányzott a szeméből minden értelem, mint egy modern bölcselő műveiből, mint a megmérgezett világból, mint egy őrült diktátor önmagába vesző tekintetéből. Baltazár igazi kutya volt. A Hajtás völgyében temették el. Egy román pásztor segített gödröt ásni, csak úgy magától, mert ismerte. Végül annyit mondott: Ez kutya volt!

Ha fényes korunk elmerül a porban, összevegyül a jótékony homállyal, száraz lombokkal, kiszáradt eszmékkel, juhganéval, potyogó ünnepekkel, a Hajtás-völgy közömbös anyagával, vajon kire mondhatja el a pásztor: Ez ember volt!

 
 

(3. LÓGÓS)

Apám mesélte

hogy Ferenc József idejében a közbűntényesek gerslilevest ettek és nyáron seprűt kötöttek a börtönudvaron és ették a gerslilevest beszélgettek kötötték a seprűt aztán a börtönőr kiosztotta a gerslilevest majd ebéd után a foglyok seprűt kötöttek és amikor készen voltak egy csomó seprűvel megkapták a gerslilevest természetesen a börtönőrtől aki nem hordott még fegyvert mert csak húzta volna a vállát így néha ő is evett gerslilevest ha megkívánta és seprűt is kötött de ő csak jókedvében nem úgy mint a mindenkori vendégei akik többnyire seprűt kötöttek azután gerslilevest ettek egyszer azonban egy legény a seprűkötők közül fölugrott átvetette magát a kerítésen azután eltűnt a fák között amit nem lehetett megérteni mi ez miféle új betyárszokás haramiatempó pofátlanság ilyen durván faképnél hagyni az őrt felrúgni a hagyományt a seprűkötők összevissza kötötték a seprűt azután amikor asztalhoz ültek az egyik köztiszteletben megőszült csavargó fölsóhajtott ó a hülye a barom az agyalágyult most közöttünk lehetne ehetné a finom gerslilevest vajon hol fog ezután seprűt kötni az ökör?

 

1986

 
 

(4. GYEPLŐS)

Ima Az Üldözőkért

Az üldözők nem ismernek nyugalmat az éjt nappallá a nappalt éjjé változtatják és keresik az üldözötteket akik agyafúrt leleménnyel elrejtőznek házakba üzemekbe ágy alá ki tudná megmondani nincsenek-e a ruhásszekrényben felakasztva vagy az óriás-szuper-centrál-market-áruház lábbeliosztályán ahol egyforma dobozokban elfuserált félcipőknek tettetik magukat és egyik olyan mint a másik a nyelvük néma nem vall egymás ellen az üldözők napestig fáradoznak míg a sok üldözött akár a nyúl beleolvad az elszürkült világba betonfalakba lelkes hamuszínbe az üldözők meg mellettük loholnak vért izzadnak de úgysem látják őket még akkor sem ha eme gyanús lények a lakásukból előmerészkednek elvegyülnek a gyanútlan tömegben azt figyelik titokban az üldözők megvannak-e még mind az üldözöttek nem húztak vajon álruhát magukra és hátha beöltöztek árulónak szabotőrnek vagy tán Miki egérnek hogy ne lehessen őket észrevenni és mint Doktor Frankenstein a mozirém feltűnés nélkül járnak most az utcán bár fejük belekábult az üldözők tudván tudják gyanús az emberarc viszont a szörnyarc rég nem feltűnő az üldözöttek népsége is fásult már nem becsülik üldözőiket holott azok csak őmiattuk élnek

imát kell értük inkább mondani segítsd Uram tovább az üldözőket ne loholjanak inuk szakadtáig ne izzadjanak vért guvadt szemük ne járjon körbe mint a bolond birka Uram segítsd tovább az üldözőket csillapítsd meg iszonyú szívüket hogy felfoghassák az igazság lelkét a lelket amely eleven parázs add kezükre eleven parazsad segítsd az üldözőket is pihenni

 
 

(5. OSTORHEGYES)

Nem értem a kurdokat

Nem is értem, mit akarnak a kurdok, amikor azt sem lehet tudni, hányan vannak, kétmillióan, tízmillióan vagy húszmillióan, mert a kurdokat még meg sem számolták becsületesen a kurdok. És nem lehet azt sem érteni, még mit szeretnének a kurdok, amikor van nekik öt szép és becsületes édes hazájuk, és nem lehet tudni, ez miért kevés a kurdoknak. Vajon még mit is akarhatnak a kurdok, amikor írhatnak arab betűkkel, latin betűkkel, sőt cirill betűkkel is, de, úgy látszik, háromféle írás még mindig kevés a kurdoknak. Talán a kínai jelekre is fáj a foguk, vagy ki tudja, az indián csomóírásra is, az ógermán rúnákra is, nemkülönben az egyiptomi hieroglifákra, hogy még avval is körmölhessenek a kurdok. Nem lehet megérteni ezeket a kurdokat, hogy még mit is akarhatnak, amikor a törökök elfogadják töröknek, az irániak iráninak, az arabok pedig arabnak a kurdokat. De ez sem elég a kurdoknak, és addig mozgolódnak, amíg a törökök arabnak, az irániak töröknek, az arabok pedig iráninak nézik a kurdokat. Azonban evvel sincsenek megelégedve a kurdok, szájalnak, lövöldöznek, és képesek kiagyalni, hogy újabban mérges gázzal is irtják a kurdokat, nem is tudom, mit akarnak evvel elérni a kurdok. Hacsak nem azt, hogy ezt a képtelenséget megcáfolják a törökök is, az irániak is, mert csak nem vesznek össze az irániak a törökökkel, a törökök az arabokkal mindössze azért, mert mindenféle rémséget képesek kitalálni a kurdok. Teljességgel érthetetlen, hogy még mit akarnak a kurdok, amikor bárhová menekülhetnek, lévén, hogy az égvilágán senki sem irtja mérges gázzal, mint a poloskát, a kurdokat. Én igazán nem értem, miért volna olyan nagy istencsapása az emberiségre, ha annyi jóakarat, segítség és támogatás után csakugyan kipusztulnának a kurdok, és miért kerekítenek a kipusztulásnak ekkora feneket, kétség sem férhet hozzá, hogy a kurdok. Sőt tulajdonképpen azt sem értem, kik is valójában a kurdok, miért ugrálnak, panaszkodnak, harcolnak, menekülnek, és miért akarnak mindenáron kipusztulni, ha a kurdok igazából kurdok. És teljességgel senki sem érti, valósággal vannak-e kurdok, vagy csak azt állítják magukról, hogy kurdok, és közben egy szedett-vedett gyülevész népség, amely így szeretné megkülönböztetni magát azoktól, akik egyáltalán nem kurdok. Én legalábbis végképp nem értem, miféle vidéki szűk látókörű banda lehetnek a kurdok, akik azt képzelik, hogy az emberiség bármiféle jelentőséget tulajdonít a kurdoknak, és valahol is a nagyvilágban akár egy miniszter, akár egy természetbarát vagy akár egy állatvédő társaság pénztárosa szívpanaszokkal szanatóriumba kerül pusztán attól a közömbös hírtől, hogy mától kezdve egyáltalán nincsenek többé kurdok.