HOLMI
HOLMI.org | A Holmi internetes változata |
Legfrissebb Archívum Lexikon Antológia Repertórium Előfizetés Impresszum


Mihent az Írók nyomtatásba egy egész nemzet elöt el kezdenek egymással vetélkedni, azonnal meg indul a szép elmélkedés...

A Holmiról

A Holmi 1989. októberében új irodalmi és kulturális folyóiratként indult. Induláskor hatezer példányban jelent meg az Állami Biztosító és MTA Soros Alapítvány támogatásával. A lapot Környei Anikó tervezte és tipografizálta. A Holmi címlapján Minerva baglya látható.

A folyóirat címe Bessenyei György 220 éves A holmijára utal. Tartalma kiterjed az irodalom mellett a képzőművészetre, a zenére, a filmre, a színházra, a filozófiára, a tudományokra.

A Holmi főrésze rovatcímekkel nem szabdalt. A főrészben magyar és világirodalmi versek, novellák, regényrészletek, visszaemlékezések, naplók mellett nagyobb tanulmányok, esszék találhatók. Sok irodalomtörténeti dokumentumot, kiadatlan szöveget, levelet is megjelentetnek. Így Kosztolányi Dezső, Németh László, Illyés Gyula, Weöres Sándor, Bibó István, Szabó Lőrinc, Vas István, Pilinszky János, Szerb Antal, Szentkuthy Miklós, Nemes Nagy Ágnes, Déry Tibor, Ottlik Géza is szerző posztumuszan. A mai magyar írók, humán tudósok, kritikusok közül Vas Istvántól Rakovszky Zsuzsáig és Kovács András Ferencig, Mándy Ivántól Bodor Ádámig és Parti Nagy Lajosig, Marosi Ernőtől Dávidházi Péterig, Bán Zoltán Andrásig számos kortárs írásával találkozhatunk.

Figyelő című rovata kritikákat és recenziókat tartalmaz. A folyóirat indulásakor megfogalmazódott célkitűzése, hogy a Holmi kritikai fordulatot szeretne. Ennek első feltétele is minőségi: csak igényes, határozott gondolatot tartalmazó bírálatot kívánnak közölni. Mai világirodalmat és klasszikusokat, mai és régi magyarokat egyaránt bírálnak. A kritikák között nemcsak könyvkritikák, hanem kiállítások, hanganyagok, konferenciák, stb. bírálatai is találhatók. Magyarul még nem ismeretes jelentős művekről is megjelentetnek írásokat. A folyóirat egyenrangúan szemlézi a tudományos, a filozófiai, a történeti és a tényirodalom kiemelkedő műveit. Az úgynevezett ponyvairodalom remekeiről is rendszeresen jelennek meg írások. A tehetséges kezdők mellett neves tudósokat és irodalmárokat kérnek fel cikkek írására. A lap az irodalmi anyagban éskritikai rovatban is rendszeresen figyelemmel kíséri a magyar kisebbségek és emigráció kultúráját.

A folyóirat adatai:

A folyóirat indulása: 1989. október

Megjelenik: havonta

Szerkesztők:

Réz Pál (főszerkesztő) (1989. október -)

Domokos Mátyás (széppóza) (1989. október -)

Radnóti Sándor (bírálat) (1989. október -)

Várady Szabolcs (vers) (1991. január -)

Fodor Géza (1994. március -)

Szalai Júlia (1994. március -)

Závada Pál (1994. március -)

Szerkesztőbizottság: Bodor Ádám (1994. március -)

Dávidházi Péter (1994. március -)

Eörsi István (1989. október - 1990. december)

Fodor Géza (1989. október - 1994. február)

Göncz Árpád (1989. október -)

Kennedi János (1989. október - 1990. december)

Kertész Imre (1994. március - 1997. november)

Kocsis Zoltán (zene) (1989. október -)

Lakatos András (1989. október - 1992. június)

Lator László (1994. március -)

Ludassy Mária (filozófia) (1989. október -)

Mándy Iván (1989. október - 1996. december)

Megyesi Gusztáv (publicisztika) (1989. október - 1994. június)

Pető Iván (történelem) (1989. október - 1990. december)

Petri György (1989. október -)

Rakovszky Zsuzsa (1994. március -)

Tar Sándor (1989. október -1999. december)

Vági Gábor (szociológia) (1989. október - 1990. december)

Várady Szabolcs (1989. október - 1990. december)

Vásárhelyi Júlia (1989. október -)

Szalai Júlia (1991. április - 1994. február)

Závada Pál (1991. április - 1994. február)

© Holmi 2005 | Tervezte a pejk
Valid CSS! Valid HTML 4.01!