HOLMI
HOLMI.org | A Holmi internetes változata |
Legfrissebb Archívum Lexikon Antológia Repertórium Előfizetés Impresszum


Mihent az Írók nyomtatásba egy egész nemzet elöt el kezdenek egymással vetélkedni, azonnal meg indul a szép elmélkedés...

PARANÉZÉS

Beck Mihály: Parajelenségek és paratudományok
Vince Kiadó, 2004. 190 oldal, 2895 Ft

Ennyi szamárságot és ilyen töményen! Kezünkben egy komoly könyv, teli komolyan vehetetlen ostobasággal, tudományos igazságként, hasznos tudnivalóként, esetleg az emberiséget megmenteni kívánó ötletként előadott holdkóros gondolattal. Beck Mihály kémikus akadémikus a mai tudomány módszerével és szigorú normáival ismét végigvizsgálta az áltudományok széles spektrumát. Azért mondom, hogy ismét, mert a hetvenes években már írt sok kiadást megért bestsellert hasonló tárgykörben. Akkoriban inkább csupán a perifériás látásunkon feltűnő érdekességnek tűnt az áltudomány, ma a tudomány egyik szívós, talán leküzdhetetlen ellenfelének.
Miközben megismerkedünk a varázslók és médiumok, csodagyógyszerek és jósok, kifogyhatatlan energiaforrások és távolbalátók, ufók és sugárzások, prédikátorok és aranycsinálók tiszteletre általában nem méltó tömegeivel, mégpedig név és pontos hely szerint, hol mulatunk az emberi ötletességen, hol pedig Gullivernek érezzük magunkat valamely távoli kontinensen, vagy talán Szathmári Sándor Kazohiniájának behinjei között. A mulatság közben a kényelmetlenség érzése fog el. Hol található a normalitás? Őfelsége országában, a biztos és ésszerű törvények, kitüntetésekkel dekorált tekintélyek világában vagy a liliputiak között?
Beck Mihály elképesztően gazdag és rendszerbe foglalt áttekintést ad a parajelenségekről, melyeket a természettudomány mai álláspontja szerint lehetetlen tényekként definiál, és a paratudományokról, az ezeket tanulmányozó... mikről is? Tudományok ezek? Diszciplínák, eltévelyedések? A rendszer, azt mondanám, enciklopédikus foglalatot nyújt az áltudományos őrültségek számára, azaz, ha újabb ráolvasóval, tévén keresztül gyógyítóval vagy marslakóval hoz össze a sors, megnézhetjük a hasonló kategóriába tartozó jelenségek leírását kritikájával együtt, és máris tudhatjuk, hányadán állunk. Beck Mihály, némileg paradox módon, tudományos alapossággal veszi számba a parapszichológia, benne a spiritizmus, a telepátia, a pszichokinézis, bőrlátás és hasonlók leírásait, a kísérletek lényegét és pontos bírálatát, majd a jóslások és próféciák különféle változatait, az elképesztő energiaforrásokat, örökmozgókat, vizet benzinként felhasználó gépeket, egyáltalán a víz csodálatos tulajdonságait mint az alkímia modern megnyilvánulásait, az arany és más értékes anyagok csinálása mellett, és nem hagyja ki a láthatatlan sugárzásokat, például földsugárzást, varázsvesszőket és persze a földön kívüliekre vonatkozó leírásokat, alternatív orvoslást, a természetgyógyászatot, akupunktúrát, végül az egybeesésnek nevezett jelenségeket, például megérzést, megálmodást és hasonlókat.
Az esetek többségét Beck Mihály szelíd iróniával intézi el. Vegyük például Randell Mills kiváló hidrinoelméletét. Mills szerint a természetben létezik alacsonyabb energiaállapotú hidrogénatom is, mint amit eddig ismertünk. Ez a hidrino. Ha a közönséges hidrogén átalakul hidrinóvá, óriási energia szabadul fel, és ez hasznosítható. Az átalakulást katalizátor segítségével lehet elérni, például kálium-karbonáttal, egészen közönséges anyaggal. Ha autónkat hidrinós vízzel tankoljuk, százezer mérföldet utazhatunk egytanknyi vízzel. Mills Princetonban húszmillió dollárból létesített kutatóintézete mellé potom ötvenmilliót szeretett volna összekalapozni, hogy megfelelő erőművet építhessen. Beck Mihály megjegyzi: „érthetetlen, hogy nem álltak sorba a tőkés vállalkozók ilyen hatalmas lehetőség láttán”. (110.) Azt is hozzáfűzi, hogy a kisebb energiájú módosulatok mindig stabilabbak, tehát ha ilyen létezne, a galaxis létrejöttekor hidrinóvá kellett volna alakulnia minden hidrogénnek. Hát igen.
Nehezebb ügy a parapszichológia, melynek négy modern fajtáját sorolja fel a könyv: az extraszenzorális észleléseket (telepátia, clairvoyance, prekogníció, retrokogníció, növények, illetve állatok és emberek közötti kapcsolatok), pszichokinézist, szellemjelenéseket, test és szellem különválását. Olyan jelenségeket kellett komolyan átgondolnia, mint amilyeneket a tekintélyes Banks Rhine, az amerikai Duke University pszichológiaprofesszora mutatott ki kísérletei során. Például egyes emberek állítólag képesnek bizonyultak kártyákon lévő ábrák (csillag, kereszt vagy négyzet) megmondására anélkül, hogy látták volna a kártyákat. Az ilyen kísérleteket statisztikus módszerrel végzik. Sokszor kell az alanynak megmondania, mi van az általa nem látott, mások előtt egymás után felmutatott kártyákon. Olykor eltalálja, máskor nem. A legtöbb embernél a találatok valószínűsége megfelel a statisztikailag elvárhatónak. Egyes esetekben azonban szignifikáns eltérést tapasztalnak. Ez az eltérés kísérletileg igazolja a parajelenség meglétét. A híres pozitív kísérletekről azonban megtudjuk, hogy kalandos utótörténetük is van. Egytől egyig kísérleti hibák, csalások, bizonytalan megítélések, a kísérletek megismételhetetlensége derül ki esetleg évekkel a szenzációs esetek után. A leleplezések gyakran komoly nehézséget okoznak, sokat segítenek a bűvészek, akik maguk is a látszat mesterei, élesebb a szemük a felkészült tudósénál, akiknek segítenek akár a híres-neves és persze a könyv lapjain többször is felbukkanó Uri Geller trükkjeinek leleplezésében is.
Mit tegyünk azonban némely csodaszer gyógyító hatásával? Nem feltétlenül a magyar Celladammal vagy Béres-cseppel, melyekről klinikai módszerekkel könnyű kimutatni, hogy nem gyógyítanak rákot. Hanem például a homeopátia őrületével? Eltekintve „a hasonlóta hasonlóval” gyógyító elv régi időket idéző hiedelmétől, el kellene fogadnunk, ahogyan fájdalmasan sokan csakugyan el is fogadják, hogy ha bizonyos anyagokat vízben feloldanak, a víz emlékezni fog ezekre az anyagokra, akkor is, ha annyira hígítják, hogy már szinte nincs is belőlük a vízben, azaz a megfelelő előéletű tiszta víz gyógyít. A homeopátiás szerek életmentő hatására vonatkozó beszámolók igazát Beck Mihály is elismeri. Csakhogy nem gyógyerejükre fogja, hanem arra, hogy a beteget legalább nem a régi mérgező anyagokkal akarták kikúrálni.
Szóval történetek, emberek, esetek, gondolatmenetek. Érdekesek, szórakoztatók, egy idő múlva, mondom, mégis kicsit kínosak. Miért? Azért, mert a paratudományok is tudománynak látszanak, ahogy a liliputiak vagy a behinek is embernek. A paratudományokat is intézetekben, egyetemeken művelik. Komoly című folyóiratokban jelennek meg az eredményeik, olyanokban, mint például a Zeitschrift für Parapsychologie und Grenzgebiete der Psychologie vagy a Journal of Conscientiology, nem is beszélve a Journal of Near-Death Studiesról. Tiszteletet parancsoló intézményneveket használnak, például International Institute of Projectology and Conscientiology vagy International Academy of Conscientiology. Projekteken dolgoznak, amilyen például a Global Consciousness Project. Konferenciákat tartanak forró témákról, például The Study of Mediumship: Interdisciplinary Perspectives, Women and Parapsychology vagy The Repeatability Problem in Parapsychology. A címeket pillanatok alatt találtam az interneten, jeléül annak, hogy az elektronikus közegben is éppúgy jelen vannak, mint a nem paratudományok. A jámbor hírfogyasztó, aki egészen véletlenül nem immunológus, nukleáris mérnök vagy nanotechnológus, kedvenc újságjában, rádió- vagy tévéműsorában naponta hall új rákgyógyszerekről, csodálatos diagnosztikai eljárásokról, környezetet nem szennyező autókról, és közben tapasztalja, hogy a nátháját sem tudják enyhíteni, az ablakon dől be a benzinfüst. Kinek higgyen, és hogyan különböztesse meg a megbízható intézményt a megbízhatatlantól?
Másrészt, ha eltekintünk a nyilvánvaló csalásoktól, amilyen a szabadkézzel, seb és vér nélkül operáló mexikói sebész-bűvész vagy az egyáltalán nem örökké mozgó örökmozgó, a szerző egyértelmű tudományos útbaigazítása ellenére elfog a félelem, vajon a tudomány nehezen kijelölhető kerítésének másik oldaláról nem éppen mi látszunk-e nevetségesen korlátoltnak. Nem a tudomány dogmatizálódik-e, válik-e önpusztítóan rátartivá, amely elutasít mindent, ami túllép a fantáziáján, rigorózus módszertanán? Vajon nem aktuális metafizikai hiteink alapján tekintünk-e bizonyos dolgokat evidensen nem létezőnek, ahogy a skolasztikusok néhány évszázada nem tudtak elképzelni más szerkezetű univerzumot, mint Arisztotelészét? A könyv olvasása közben néha nem tudja biztosan az ember, a para- és nem paratudományt elválasztó kerítésen kívül vagy belül szeretne-e élni. Meglehet, az elfogultan tudománypárti olvasók számára, akik közé magamat is sorolom, éppen ez a kényelmetlen érzés a könyv legfontosabb eredménye, leszámítva persze a millió érdekességet és a rendszert, de főleg azt a reményt, hogy sokakat megóv majd az áldoktor sarlatánok életveszélyes és a csalók pénztárcaveszélyes üzelmeitől.

Palló Gábor
© Holmi 2005 | Tervezte a pejk
Valid CSS! Valid HTML 4.01!