HOLMI
HOLMI.org | A Holmi internetes változata |
Legfrissebb Archívum Lexikon Antológia Repertórium Előfizetés Impresszum


Mihent az Írók nyomtatásba egy egész nemzet elöt el kezdenek egymással vetélkedni, azonnal meg indul a szép elmélkedés...

Aczél Géza
(VISSZA)GALOPP

lírai utószinkron 12.


nem egy nagy was ist das – szólhatnának vissza kiürült arccal kemény rögök alól
a régi piás haverok már hogy a két gyanútlan jámbornak gyötrelmes szülés után
fia adatott egy rég bontásra ítélt szülőotthon szénporosra pingált vastag falai mögött
ám hogy a szorongás fészkéből szívós hullámokban fesleni kezdett a szárnyatlan öröm
s a felelősség elemi földcsuszamlásából a bódult lélek magát fokozatosan kivonta
fölemelkedve a férfikor egyre keményebben kötő párkányaira hetenként és naponta
mikor már a sör leülő habjai között is az újszülött angyal arca úszkált s löttyintett
a magány fejére minden ajtónyitás valami hintőporos áldott meleget csak azok
tudhatják igazán miről dadogok kik nem fogtak még két puha kezet nem pöttyözte
meg vállukat a visszabuggyanó tej penetráns kontúrból édes illatba billenő aromája
kiknek tompa élete e telt tónusok hiányával árva s rálátnak a hátsó üres szobákra
az ember persze nem él himnuszokban hol a magába zárt anya klausztrofóbiája
robban hol vélt hivatása felé tesz tántorgó lépéseket a ház kissé komikus fura ura
s már az első babamosolyok káprázatában kihűl néha a vacsora lanyhulni kezdenek
a fölstilizált esték lassan peregni kezd a család vallásos áhítatáról a festék noha
mindkét oldalról süt az összetartozás affinitása s egymásba kulcsolva ejtjük kezeinket
a párolgó babaágyra szemén már látom valami hiányzik egója törne tovább miként
atyja nevelte aztán itt ez a szeszes haverokkal körbesáncolt másik olykor a költészet
hamis illúziója fűti nevezzük most már bátran annak a presszók mélyén kapart apró
sorokat hisz kezdik lassan beszőni az évtizedes hiányokban fetrengő béna lapokat
s nézi megütközve a cimbora hogy forog a neve az ezrével különbeknek sem volt
egész életükben ilyen nyomtatott ünnepe ettől pedig későn hazafelé ha sok benne
a lé bizony elméri magát szivárványos asszociációkban élve meg számos éjszakát
vidékies bohém kalandot a boltíves patkányokkal átszőtt albérlet viszont maradjon
mert széteső lényének itt van támasza – mindig menj haza mindig menj haza
közben az apró kacagó szemek élesztgetik bennünk a szerelmeket nagy dacszövetség
ha a szülék fürkésznek s az utolsó forint időknek előtte elgurul kótonyujjas öreg
hölgyek között lottókat számolok számolatlanul hétvégeken olcsó vendéglőkben
megebédelünk a főutcán a kocsitologatás a kellemünk s ha még korai is a vita
ez majdnem amerika az élet az értelmiség alján olcsó húsokkal és szeszekkel már
leélhető messze a temető kitartóan a diploma felé kocogunk szóval megvagyunk
a lassú vonatokhoz képest mozgásban a család hónunk alatt a veknyi gyerekkel
ki-ki szüleihez hazajárt a srác olyan szép hogy mindenütt forognak utána dagad
az ember keble nem csak lőrétől a mája s nem mereng így kell-e felnőttnek lenni
megugorva egy évfolyammal nekem megspórolt időkben már a szigorlatokat
kellett lefedezni s mérges gyulait idéző rettegett professzorom kapcsán egyszer
csak benézett ablakomon kassák no a ló sem halt meg könnyebben mint magam
izzadva róttam a futuro-expresszív kanyarokat kilazult tágas képeket tapasztott
a lenyomott kamasz lázadása s mivel nem voltam apáca szórni kezdtem népem
közé a modoros csípős gesztusokat értők és nem értők somolyoghattak nagyokat
de már a talált zsinórmérték végén derengni kezdett egy befutható pálya melyen
ugyan ízlésemhez képest nagyobb hőbörgések vannak szürreálisan elkent fejek
kékülő magánya ám a kisreál tengerben csöppnyi hiányzó izgalom szépen kezdett
bomladozni füsttel telt bárokban koszlódva a művészkedés első nagy stációja –
az epigon valami kis csomósodási pontban megérintett a vidéki kulturális gépezet
a világ e felesleges hasznáról nem tudtam még eleget a száraz pórusokon azonban
beszivárogtak mozgástörvényei fölnyersült csatákban nagy modoros öregek előtt
igyekeztem igazamat egálra menteni s úgy lázadni hogy ne lőjenek farba ezzel is
rásegítve a tanult avantgárdra melynek jócskán híjával volt az alföldi nagy szikes
ezért aztán egyszer bagarja majd mikes álarcát tetette rám a jóságos gondviselés
az egyetem felé menekülve a roppant korpusz lett a végső menedék onnan nézve
már megengedő sikeres diplomával nem törődve az izgága ifjú kommunistákkal
kiknek lendületes csapatából nemrégen körülményesen és némi manírral kiléptem
újra mondom miként úttörőéknél korábban nem érdem e tett mozgásában nem
feszültek rendszerszaggató indulatok a szimpla ok talán a masszából kiválás
egyre zaklatottabb ingere így aztán hiába riasztott lapos nyomozók csőre töltött
fegyvere eldugott szobák asztalán a zsarolható kolleginák előtt népszerűségem
inkább egyre nőtt kezdték mondogatni ez egy valóságos költő s bár a motyogásból
nem lett áhított nyaralás se az asszonynak télen méltó felöltő az irodalmi szakma
szentélyében becsült kellékesként ottragadva már-már önelégülten hunyorogtam
a franciás park felől zuhogó napba kerülgettem a lexikon méretű bölcs tudósokat
s mint éber ifjú ellestem tőlük sokat most kezdve igazából a bevégzett iskolát
két vitatható rím között indult bekeríteni a filoszkodás melynek addig inkább
verne őserdőkben lepkészkedő hibbant professzora volt kedvelt asszociális párja
néhány kritikai böffenet után viszont már duplán úgy éreztem nem éltem hiába
szinte sok ahogy szentimentális zöngemények mellett vagdalkozom s a gyengére
sikeredett orosz bizonyítvány mellől a mezőny végéről fordítom a kozákokat
a hazai szókészletből a kgst szellemében a száraz ragozáshoz mérve agglutináló
nagy honi hangulatokat lapátolok miközben – talán ez csúnya szerénytelenség
a váltakozó konstrukciók mentén először érteni vélem szakmám anyagát a nyelvet
e riadalom már olyan etáp mivel senki sem feleselhet eldőlt a menetelés iránya
megannyi gondom van persze a családra jólnevelten kötögetem a felmenőkkel
rendszeresen a kötelező kompromisszumot s mint ködös időkben a lassú komp
hajladozom a feszültségek partjai között csilla még most kanyarodik az utolsó évre
felvillan szemünkben az áporodott kispolgárság fölvállalt reménye míg föl nem
lendül a varsói szerződés rücskös ujja svejkként naftalinos zubbonyba bújok újra




© Holmi 2005 | Tervezte a pejk
Valid CSS! Valid HTML 4.01!