HOLMI
HOLMI.org | A Holmi internetes változata |
Legfrissebb Archívum Lexikon Antológia Repertórium Előfizetés Impresszum


Mihent az Írók nyomtatásba egy egész nemzet elöt el kezdenek egymással vetélkedni, azonnal meg indul a szép elmélkedés...

A MATADOR ÍZ

Bódis Kriszta: Kemény vaj
Magvető, 2003. 372 oldal, 1990 Ft

A Kemény vaj című regényt eddig többnyire szociológiai vagy gender studies szempontból méltatták. Pedig Bódis Kriszta regénye sokféle elbeszélésformát „kifordít”, s éppen a „megfordításokban” követhető nyomon leginkább a szerző invenciója.
Az önkifejezés zavaraitól szenvedő némalányok a két világháború között árasztják el a magyar regényeket. A XIX. század és a századforduló felsőbb osztályokba „kirándulgató” lányai, az Ancsurkák, Marik, Pankák, Sztanyicák, Mikszáth, Jókai, Krúdy hősnői, még ha nem magyar anyanyelvűek is, akkor sem szenvednek annyit az önkifejezés vagy a társadalmi érintkezés zavaraitól, mint Édes Anna és huszadik századi társnői. Az Édes Annákkal ellentétben a régi Ancsurkák még nem voltak szélsőséges, non-verb cselekményekre ragadtathatók, és, mondjuk, Márai Áldozó Juditjával szemben volt is saját szavuk a saját történetükre. A huszadik századi „némalányok” helyett viszont – legyenek a társadalom szemében sikeres férjvadászok vagy akár szánni való áldozatok – mindig mások beszélnek, még fura vezetékneveik is, ezek a „beszélő”, azaz metaforaként vagy billogként szolgáló nevek is elkülönítik őket a gazdáiktól. Vagy egyáltalán nincs is vezetéknevük, és még mások által megidézve/eltorzítva sem szólalhatnak meg, mint Az elsodort falu lompos nőiességében kiteljesedő Máriája.
A Kemény vaj Sárájának teljes nevét is csaka regény közepén, a börtönnévsort olvasva ismerjük meg. Sára, a hősnő egy „jól kereső lyány”, egy prostituált, ezért sem lehet tárgya társadalmi vitáknak, népboldogító eszméknek. Épp emiatt a cselédként szolgáló parasztlányoknál jóval kevésbé foglya „mások” véleményének; ő még a sztereotípiákon is túl van – a halála sem tűnne fel senkinek. Ez azonban előny is (lehet): nem róla írnak, hanem ő ír(hat) saját magáról, ő beszél(het). Sára azonban nem azért „némalány”, mert nem jut szóhoz, hanem mert az „idegtől” nem tud beszélni, mert „a nyelvemben görcs van”, mondja. De mivel egy prostituált nem számít, ezért magára van utalva. A saját szavaira.
És miért lesz valaki prostituált a mai Magyarországon? Ez a kérdés nem tartozik a regényelemzések klasszikus szempontjaihoz, de számba kell vennünk a műfaj meghatározásához. Én nem rendelkezem a szerző szociológiai ismereteivel, ám Sára példája arról tanúskodik, hogy ehhez az életúthoz semmiféle különös személyiségjegy nem szükséges. A Kemény vaj prostituáltgalériájában – mint ahogy akármelyik társadalmi csoportban – találunk otromba, ostoba lányokat, ám Ildi vagy Sára példája bizonyítja, hogy a félénkség, a szellemi kvalitások ezen a pályán sem bizonyulnak hátránynak. Ez is egy charme, egy extra, amelyet mások megfizetnek. A kiindulópont, az alap talán – az elviselhetetlen testi-lelki kényszer mellett – épp a fiatal lányok, vagyis szinte minden fiatal lány – annyi európai lírikus által rajongva megénekelt – sebezhetősége, rajongó áldozatvállalása, infantilis függőségvágya. A „jól kereső lyányokat” a prostitúció csak gorombán belepólyálja ebbe a mesterségesen meghosszabbított tinédzserkorba. Miután Sárát eladják, a hősnő számára az idő megszűnik, nem is képes az éveket számon tartani, a gyermeke életkorát kiszámítani. A lányok a kamaszkor elmúltával is képesek azt hinni, hogy apuci, a „gazda”, a Tulok, a Szivi, a Kígyó az igazi. A lázongás csak percekig tart(hat): hiszen (h)ogy szeret és mennyire hiányoztam, azt el sem tudom képzelni. Mit is tennének nélküle? Ez a kamaszos önfeladás szinte minden kamasz lányban létezik, ám a társadalmilag kiszolgáltatott csoportok lányait különféle „technikák” – „beavatás”nak nevezett csoportos nemi erőszak, zsarolás, bántalmazás – bevetésével örökös, szűnni nem akaró rabszolgasorba kényszeríti.
Prostitúció mindig is volt – ám a mi világunk az, amely semmilyen életkorbeli sajátságot nem hagy kihasználatlanul, sőt tömegméretekben, futószalagon állít embereket egy meghatározott „szükséglet” szolgálatába. A mi világunk az, amely gyerekhadseregeket szervez (a gyerekeknek nincs veszélytudatuk), és gépfegyvert nyom a megerőszakolt muzulmán lányok kezébe. És ez az a kor, amely tömegméretekben hasznosítja a volt szocialista országok gyereklányait. Ha Bódis Kriszta regénye „tudományos jajkiáltás” (bármilyen abszurdum is ez a kifejezés), már ez is tiszteletre méltó törekvés.
Bódis Kriszta minden kritikusa méltatja isa szerző szociológiai érzékenységét. Ám a Kemény vaj hősnője nem szociográfiába, hanem románcos elbeszélésbe illő szereplő: érzékeny, okos, szép, aki nem a megszokott módon, nem egy realista, tényfeltáró regényhez „illő módon” bontakoztatja ki nagyanyjától örökölt mágikus képességeit. A hősnő „kiírja magát” ebből a világból, a prózaírásra vonatkozó zárlat nem a regény társadalmi síkját, hanem az elbeszélés mágikus-mitikus mozzanatait erősíti. De a prostituálttémában léteznek más, a szociográfián túlmutató lehetőségek is. Természetesen vannak férfi prostituáltak, ám mégsem hallottunk arról, hogy középkorú nők mozgatnának serdületlen fiúkból verbuvált rabszolgahálózatot. A gyerekszülés mellett a prostitúció az egyetlen olyan „társadalmi intézmény”, amelyben nem képzelhető el teljes szerepcsere, ahol férfi- és női tapasztalat nem állítható szembe dialogikusan. Ez igazi női téma.
Ha az egyszerű nőolvasó az első oldalak sokkhatása után újra kézbe veszi a könyvet, akkor olvashatja úgy is, mint egy emancipációra vágyó, írónak készülő lány fejlődésregényét – és lehetne-e vajon szebb, méltóbb témája egy igazi lányregénynek. Az olvasó az alig láthatóan eszményített csábító Sára alakjában szembesülhet saját kamaszkori ideálképével, saját narcisztikus álmaival (lásd: Sára, a „királykisaszszony”), és máris úgy érezheti, vele éppúgy megtörténhetett volna „minden”, mint ezzel a fanyar humorú, érzékeny, önálló ítéletalkotásra is képes lánnyal. Ez az igazi „beleérzésre” csábító hősnő aztán rávesz minket arra, hogy a szöveget a kamaszkorban olvasott lányregények paródiájaként olvassuk – ám a paródia kifejezést ebben az esetben tágan kell értelmeznünk. Hiszen alig van a kommersz irodalomban, a lírai költészetben, a lélektani regényekben gyakrabban és árnyaltabban bemutatott életszakasz, mint a „Szép Ilonka-kor”. Az én szememben Bódis Kriszta „olvasata” a nővé válásról az egyik legmegrázóbb és legkülönösebb olvasmány.
A regény a bensőségesen ábrázolt, kívülről folyamatosan fenyegetett kisvilág, a telep rajzával indul. A mikrovilág és makrovilág szociografikus részletességgel ábrázolt szembenállása – ahogy a női főhős „némasága” is – emlékeztet a két világháború közötti regényekre, ám a Kemény vaj-nak csak egyik mellékszála foglalkozik a társadalmi emancipációval. Az énregényforma amúgy is kizárja, hogy „az újrakezdés városá”-ról (Ózd?), a magyarországi középosztályról, a fogyatékosok intézetéről, a nemzetközi emberkereskedelemről „totális” képet kapjunk. Nem is kaphatunk: egy prostituált, bármilyen okos is, csak alulról felfelé láthatja a „gazdáját” vagy a klienseit.
Ám ki beszél itt – és kinek a szemével látjuk mindezt? Néha elfog a gyanú bennünket, hogy Horváth Sára csak egy álarc, és mögötte a bölcsészdiplomás szerző osztja meg velünk az észrevételeit. De mindez – legalábbis a regény csúcspontján – mégsem zavaró. A prostituáltak önszerveződésének „lelepleződésekor” a két szál, a mesés-mitikus és a hard szociográfia, a kétféle tapasztalat már egymást erősíti: „Otthon látszólag a mozgalom ügyében nem változik semmi. Látszólag, mert mindent a Kígyó irányít eztán [...] A kurvából lett szociális munkás, Horvátné mellett spontán szimpátiatüntetés, látszólag spontán, mert a Kígyóék a nappaliban szervezik [...], a lányok akarják az egészet, van önrendelkezésük meg minden, a Kígyóék meg a háttérben...”
A Rossz, a Kígyó nem a haladáshoz szükséges antitézis, nem a Jó kiegészítője, ahogy ezt a német idealizmus vagy a romantikus gondolkodás akarja velünk láttatni. A Rossz – és ezt itt, Kelet-Európában be lehet látni Sáráéhoz hasonló élmények nélkül is – tulajdonképpen a legerősebben jelenvaló létező, hiszen semmilyen „reform”, semmiféle „mozgalom” vagy „felszabadítás” nem változtathat a nálunk megszokott, elviselhetetlen mértékű személyes függőségen. Horváth Sára nem szociológiai tanulmányok során jut arra a felismerésre, hogy „le vannak osztva a szerepek szerencsétlenekre, azokra, akik felett uralkodni lehet, és a szerencsésekre, akik uralkodnak”. Sára „kijósolja” a jövőt, azon a módon, ahogyan tette a telepen a nagyanyja, Sári mama is: [a] stricik fogják majd még a bárcákat is osztogatni, egy igazi ápolónő a tesztekhez majd leveszi a vért, a doki megmarad »főnöknek«, de mindent a Tulok meg a Kígyó irányít, és megcsinálják az érdekvédelmi szervezetet, [...] később rehabilitáció meg mit tudom én milyen címeken itt lesz az emberkereskedelem központja”.
Itt nincs választás: csak a Rossz van. Halála előtt Sári mama minden ételben és italban megérzi a mindent beszennyező gyilkos, matador ízt. (Nem is hajlandó mást, csak buborékos ásványvizet inni.) A Kígyó mindenható befolyásáról, a mindenhol jelen lévő rosszról, a mindenütt érezhető „matador íz”-ről később sem társadalmi eszmefuttatás, hanem egy revelációszerű felismerés tájékoztat. Ám egy olyan világ, ahol az ember tehetetlen, ahol a Rossz alapvető, nem lehet meg a Jó jelenléte nélkül. A Jó egy Angel nevű szerzetes nevében küzda hősnő lelkéért. Angel nem e világi – vagyis nem a mi világunkbeli, hanem latin-amerikai –, nem is tudja Sárával szemben a magyar közép- és uralkodó osztály kasztszellemét érvényesíteni. Angel–Angyal a Kígyóval összefogja a regény románcos-mesei és társadalmi aspektusait. A titokzatos „idegen”, a lányt szóra bíró szerzetes rendje szervezi meg Sára „eltüntetését”, megmenekülését. A sok angyalos-kápolnás-harangszós-gyerekkoporsós utalás során a regény többi tulajdonneve is különös jelentést kap. A Sára név a szavakhoz (egy földöntúli ígérethez) és a nagymamához kapcsolódó örökség, amely kellő idő múlva Sárát az e világból és a prostituáltsorból kiemeli.
A „nejlonos ölelésű”, a jövőt „kijósoló”, bőbeszédű matrónát látszólag semmi sem kapcsolja a „némalány”-hoz, a szavait dadogva formáló unokához, Horvát Sárához. A Sára-sághoz, a szavakkal kapcsolatos hatalomhoz – a név bibliai konnotációjának megfelelően – az anyaság is hozzátartozik, mint a regény bravúros és ironikus zárójelenetében például: „Hogy birod? Néz anyám a hasamra. Dolgozol? Mit csinálsz? // Írok. // Akkor legalább nem emeled meg magad.” És nemcsak az anyaság, hanem élet-halál feletti uralom is. Nemcsak a nagymama, hanem az írónak készülő Sára is tud kötni-oldani: utolsó látogatásakor feloldozza a „megátkozott” nagypapát. Sári mama önismétlő, áldó- és átokformulákat variáló, prózavershez hasonló, eleven lüktetésű mondatai vissza-viszszaköszönnek az unoka énvallomásában. De a varázsformulákhoz hasonló mágikus ismétlések (pl. „jót ne várj magadra, mert csak a szerencsétlenség vár rád, a szerencsétlenség fog várni rád, a rossz”) Sáránál nemcsak a valóság mágikus befolyásolására valók, hanem arra is, hogy személyesen kiszabadítsa-kiírja magát ebből a világból.
Mert ebben a kelet-európai Tween Peaksben a Jó és Rossz egyenlőtlen küzdelme során, mikor is az Angyal és a Kígyó küzd a Lány lelkéért, a mi királykisasszonyunk nem ül ölbe tett kézzel. Kislánykora óta írónak készül, amint ezt el is ismeri az ezen „módfelett” csodálkozó Szellinek. („Mi akarsz lenni? [...] Író? És a fővárosi Szelli ezen nagyon elcsodálkozik.”) Az írás nemcsak beszéd, nemcsak Sári mamás „kijósolás-rábeszélés”, hanem kisebb-nagyobb revelációkban beteljesülő megértés is.
Mert míg épül az „újrakezdés városa”, míg frázisokkal telnek meg a belvárosi terek és utcák, míg a szervezkedés ürügyén a Kígyó szervezi az emberkereskedelem központját, addig Sára – bár az ő sorsa szociológiai szempontból mélyrepülésként írható le – a klasszikus fejlődésregények szerint „fejlődik”. Ebben a kifordított mesében, ebben a különös, románcos mozzanatokat (is) variáló művészregényben a börtön az eszmélkedés színhelye, az élet csak a halál, vagyis egy öngyilkossági kísérlet árán váltható meg. Míg Sára kezdetben csak fanyarul kommentálja mások szavait, a Kígyó „országát” bemutató nagy vízióban már képes mások tetteit és szavait saját valósággá (fikcióvá?) összerendezni.
Mert nincs más szabadság.
Bánki Éva
© Holmi 2005 | Tervezte a pejk
Valid CSS! Valid HTML 4.01!