HOLMI.org | A Holmi internetes változata |
Mihent az Írók nyomtatásba egy egész nemzet elöt el kezdenek egymással vetélkedni, azonnal meg indul a szép elmélkedés...
Takács Zsuzsa
BIZONYOS GONDOLATOK
Ezek a visszajárók, ezek az ismerős,
gyilkos gondolatok, melyekkel jó volna
vigyáznunk, mert hónuk alá csapott dobozzal
érkeznek, és miután ketyegő szerkezetüket,
mely a zár kinyitására robban, össze-
szerelik és agyunkba helyezik, nehéz
szerszámaikkal tánclépésben távoznak
a tett színhelyéről. Még találkozunk velük
a lépcsőházban, utat engedünk nekik,
mielőtt a robbanás zajától megvilágosodva
megneveznénk őket a fuldoklásunk
örvénye fölé hajló ismeretlennek.
BIZONYOS FOLYTATÁSOK
Míg hallgattalak, hogy micsoda
képtelenségeket állítasz, valaki sírt
az öledben, én szinte örültem, hogy
nem kell tartanom többé attól, ami
bekövetkezett, mert ugyanaz kétszer
nem történhet meg. Egy férfi öle?
Ezen mindig nevettél. Öledben
feküdtem mégis. Volt még
egy-két végtelen óránk. Láttam a fátylában
süllyedve távozó napot. Vagyis a szörnyű
tojást, feltörve úszni, fehérjében
a sárgáját, a felhő nyári foszlányaiban
a pihés kontúrt. Újszülött testem,
kezdj új életet! biztattam magamat.
BIZONYOS EMLÉKEK
Ajtót nyitsz a rövid csöngetésre.
Egy rozsdavörös őz kér menedéket.
Az ingoványban rejtőzött eddig,
panaszolja. Simogatod selymes,
puha szőrét – s ez érthető, hiszen:
tél van. Rövid bőgését hallatja közben.
Szív mélyéig ható pillantásából
félénkség sugárzik. Megtéveszt
szelídsége, beereszted, de féktelen
természete a bezártságot nehezen
viseli. Törni-zúzni kezd, majd
géped elé ül és verset ír.
SÉRTÉSEK, BIZONYOS TÜKRÖK
A fürkésző szemet elfedő tükörben föl-
tűnik: alakod. Az aranykeretet
öltő pillantásnak tetszel, vagy mégsem?
Kérdésedre nincs kedve válaszolni.
Sértések emléke vonul föl arcodon, vér
hullámai. Hajózik rajta egykori kedvesed,
akit ingerelt, hogy nem adod meg magadat
(holott szerelmével egészen bekerít).
Pedig csak azt akarja, hogy ne viselj
koronát, aki idegen vagy.
BIZONYOS NAPSZAKOK
Amit ígér az egyik, a másik visszavonja.
Szállsz és lezuhansz. Így telik tizenhat
órád. Reggelre elmúlnak sebeid.
Újszülött testem, kezdj új életet!
biztatod magad. Hallják a biztatást
mind a zöldek a kertben. Fejüket felütik,
a kérdezgetés megindul. Zöld ruhában
lépsz az utcára te is. Ezek a zsúfolt,
reggeli villamosok. Bőrök bársonya,
porcelánbabák illatos blúzai.
Törékeny csuklódon a géz jó előre.
TALÁLÓS KÉRDÉS
Mi az, ami üt? Sürget és súlyos.
Búvóhelye torony, ahol az ész lakik,
mely a döntésben segít, de vissza-
fordíthatatlan, tehát végzetes. Táncosok
forognak elő egy fadobozból rokokó
ruhában, és tudomásul veszik a téren
ácsorgók rajongását, de nem éreznek
irántuk rokonszenvet. Ami múlik és
telik. Ami száll. Falat emelnek neki,
egy kakukk átfúrja magát a tapétán,
és szárnyát fölemelve figyelmeztet.
(aró zA)
