HOLMI.org | A Holmi internetes változata |
Mihent az Írók nyomtatásba egy egész nemzet elöt el kezdenek egymással vetélkedni, azonnal meg indul a szép elmélkedés...
Nádasdy Ádám
A HULLÁMVASÚT
Én nem akarok kijózanodni,
inkább nevetséges legyek,
centrifugálisan sikoltozó,
még akkor is, ha illetlen a hév.
Egyszer megállt velem a hullámvasút,
valami üzemzavar, a szerelő
prózaian mászkált a pályatesten,
hangosan kiabált a földre le,
percekig álltunk, azalatt összeomlott
az egész: a félelem, a gyomorkönnyűség,
a sikolyok, a kipirult arc, a remény.
Összeomlott a gyors üdvözülés,
keskeny és olajszagú lett a pálya,
szögekkel, oldalt villanykapcsoló,
sivár, sivár Hádész. Függött a lelkem
hullámzatlanul. Pedig a zuhanás
tökéletes, ha bódult, ha rövid.
BESZÉLNI, ODA-VISSZA
Kicsit reggel utána indulok,
jelképesen, pár lépést a szobában.
Fényképe is van nálam.
Amire mindig vágytam: egy burok.
Egy zsák, ahonnan, mint a kiskutya,
kifelé forgatom a fejemet. De
inkább beszélni kéne, oda-vissza.
Kétfelől fúr a szeretet, mint ahogy
az alagutat építik, erős hittel,
vaktában, a dolgok belsejében.
Az is lehet, hogy nem találkozik –
vagy inkább kis eltéréssel, azt ugye
el lehet szépen kozmetikázni.
Amiről nem beszélünk, ott lóg a szobában,
imbolyog, mint a csillár, amit az imént
lökött meg valaki, futtában, ahogy
elbújt a szobában. Nézi valahonnan,
ahogy mi nézzük a lengő, nagy tabut.
ADATÁTVITEL
Az izzadság az orráról csöpög,
közben röhög,
hogy nem tudom még a nevét se.
Ne, ne is mondja meg. Vésse belém
a személyi adatait, ahogy a szobrász
vési magát a nyers márványba,
sok száz ütéssel. Kalapáljon. Futkos
a vizes véső, repesztve viszi be
az adatait márvány ereim közé.
Megmondjam? – kérdezi minden lökésnél.
Ne, kérlek, ne, hörgöm, erre leáll:
Ne?!... – De! – De?... – De ne! Aprózni kezdi,
hajszálanként, héjanként tárja föl
a márványban régtől ott lapuló szobrot.
Az izzadság a szemembe csöpög,
sós, csíp, és nincs neki neve,
röpköd a szikra, ég egy gyújtózsinór,
és szobrostul szétrobban a márvány.
Nem őrződtek meg az adatok.
