Vlagyimir Viszockij

[ITT ÖSSZESIMUL REMEGŐN A FENYŐ]

Marinának

Itt összesimul remegőn a fenyő,
Itt árva, riadt a madárdal.
A völgy, ahol élsz, csupa bűvös erő,
S te foglya vagy életen átal.

Ha a zelnice szárad a szél melegén,
Ha az orgona hull az esőben,
Van egy vár, odamentelek akkor is én,
Hova sípzene leng pihenőben.

Varázslat a több ezer évnyi sötét,
Mely elfedi tőlem a lényed,
Te azt hiszed, érzed a szép örömét,
S hogy itt a vadonban a lényeg.

Ha nem ül meg a harmat a fák levelén,
Ha a Hold ki-kisütne, de nem mer,
Ama várba kimentelek akkor is én,
Susog ablakainkban a tenger.

Mi nap, melyik óra – jövőbe ki lát? –
Osonsz te elém elepedten…
E kar megölelve röpít oda át,
Ahol ártani már lehetetlen.

Veled érek a várba, akard te is így –
Hiszen annyi erőt beleadtam…
Ugye jó kalyibámban az édeni frigy,
Ha a díszszoba mégse lakatlan?

(1969)

Marosi Lajos fordítása