BÚCSÚ A HOLMI-TÓL

Voszka Éva

CIVIL A PÁLYÁN

Mit keres egy közgazdász az irodalmi folyóirat szerkesztőségében? Verseket kortárs költőktől, akiknek a nevét sokszor tájékozatlansága miatt nem ismeri, készülő regények részleteit, történeteket a régi szép időkből, amiket sehol máshol nem lehet hallani, érdekes emberek társaságát – élményeket és egy kis bennfentességet a hozzá hasonló kívülállók szemében.
Többet kaptam a Holmitól, mint amennyit vártam, és sokkal többet, mint amennyit adni tudtam.
A lap szerkesztői között mindig voltak nem irodalmárok. Ahogy most megnézem a Kenedi Jánostól kapott első szám kifakult példányának kolofonját, a népes szerkesztőbizottságban ők adták a többséget. A rendszeres összejövetelekre nyilván már akkor sem jöttek el mind a tizenheten – de a később kialakult szűkebb körben is maradtak közülük néhányan. Engem Szalai Juli ajánlott be helyettesítőként, amikor – éppen tíz éve – hosszabb időre elutazott. Visszatérte után a főszerkesztő, mint minden fontos kérdésben, most is megkérdezte a többieket: mi legyen a vendégszereplővel? Maradjon, biccentett Radnóti Sándor, már csak a rémes ivararány javítása végett is… Hát sokkal több jót nem is mondhatott a hallgatag nőszemélyről. Egy év alatt kiderült, hogy bár valószínűleg szorgalmasan olvasom a kéziratokat – olvastam is –, hozzáértő véleményeket nemigen lehet várni tőlem. Várady Szabolcs gondosan strigulázta ugyan a versekre leadott szavazatokat, de én legfeljebb a „nekem tetszik” vagy „nem az én világom” megjegyzést tudtam a vokshoz hozzáfűzni. Szerveztem ugyan néhány recenziót, megszerkesztettem egy-két szöveget – amelyek közül a Sydney-ben élő, a Holmit később példátlan nagylelkűséggel támogató Somssich Béla emlékiratai voltak a legemlékezetesebbek –, de ezen kívül leginkább csak füleltem, szívtam a cigarettákat, amíg lehetett, kitartóan bámulva közben fentről a zavaros, bölcs és nagy Dunát.
Szerettem a hétfő délutánokat.
A sors most is igazságtalan: én veszítem a legkevesebbet. Ami nekem a legfontosabb volt a Holmiban, az nemcsak a megjelent írásokban marad meg, nemcsak emlékként, mint másoknak, hanem valóságosan is. Találkozunk hétfőn kettőkor Réz Palinál!

Voszka Éva