Kovács András Ferenc

SZÉKELY JÁNOS ÍRÓASZTALA

In memoriam Sz. J. (1929–1992)

Nagyon nehéz, roppant tömör, hatalmas,
Súlyos teher, ha tán emelni kell –
Költözködéssel sújtott korszakokban
Könnyebb megoldás erre-arra tolni –
A túlzsúfolt, kopott redakciókban
Talán nyerünk úgy némi tért, szoros,
Keskeny csapást a szürkülő szobákban,
Talán nyerünk még helyet is magunknak,
Ha főirányból, útból félretoljuk –
Szokás szerint, megint, mint mindig is,
Ha szaktudásunk és kellő erőnk
Maradt még hozzá, apróbb dolgainkat
Kihordhatjuk mellette, szűkösen –
Vagy rápakolhatunk fölösleges,
Sok semmiséget: fölgyűlt könyveket,
Lejárt újságok sárgult halmait,
Holt irodalmi folyóiratok
Lapszámait, szavak minden hiányos
Évjáratát – és számtalan feledt,
Közölt vagy már végképp közölhetetlen,
Kötegbe gyűrt, fakult kéziratok
Rakásait megingó oszlopokban,
Kissé ferdén, a megdőlés határán
Tornyozhatjuk rá, mint példázatot
A hallgatás halott költészetéről,
A versekről vagy egy másik toronyról,
Gilgamesről s a színvaló világról –
Megbírja majd, mivel mindent kibírt,
Mert Székely János íróasztala
Komoly, kemény, konok fából szabott –
Külön világ, más dráma, más örökség,
Más gondolat, gőg, kétely, mert nehéz,
Tömör, hatalmas, mint magas havakban
Mozdíthatatlan hegység néma tömbje.