Rainer Maria Rilke

AZ ÚR SZAVAI JÁNOSHOZ PATMOSZ SZIGETÉN

Láss: (szemed fa ne zavarja) álljon
tiszta tér ezen a szigeten.
Madár? Arra ne készülj: de járjon
oroszlán által az egeken.
Riadalom törne ki a fákon –
ne lássanak hát, így rendelem.

Te viszont, te láss, figyelj,
nézz, ahogy még eddig senki.
Menny-gyümölcsöm kezd beteljesedni;
kétfelé töröm – fogd, vedd is el,
olvasd, gyűrd le a látottakat.
Itt, előttem emelt fővel térdelj,
hogy szemedbe cseppentsek levével:
téged erre választottalak.

És írj úgy, hogy nem nézel oda;
mert szükség ez is, hogy: írj! De főleg
tedd a jobbot jobb felől, a balt a
kőre bal felől: majd én mozgatom őket.

Lényegem fogom feltárni ma.

Évmilliókig visszafogva égek,
mert lassúbbak a hideg világok,
fogyasztói tüzem melegének;
hát beléjük apránként sugárzok,
nem izzítom át mindenüket.
Így nem vagyok benn a teremtettben,
és hiába hogy megsejt az ember,
máris elfelednek a kövek.

Egyszer le kell magam fegyvereznem.

Köntöseim, sok királyi ékem,
páncélzatom, mind, ami szorít,
letenni, és elengedni szépen
a kétélű kardot is, amit
angyal forgat értem –. Sok teher;
lásd tehát, mi végre kell viselnem.
Nos, akárhány fejedelmi leplem
végül lelepleződésre kell.
– – – – – – – – – – – – – – – – –
– – – – – – – – – – – – – – – – –

 

Halasi Zoltán fordítása