Németh Bálint

EKCÉMA

Hatodik napja lomtalanítják a pincét. A hangyák is borúsak,
nyüzsögnek, noha nekik végképp nem kell tartaniuk semmitől.
Persze nekem sem volna szabad félnem, itt csak albérlő vagyok,
a pincéhez nincs közöm. Mégis úgy bámulom a kisteherautó platóját,
mint a tenyeredet, amiből végre ki lehetett hámozni, hogy nincs jövő.
Gyűlnek a mosdókagylók, képkeretek, néhány szálkás
gerenda, és viszketni kezdek, mintha igenis felelős lennék azért,
ami most alkatrészenként kerül a napvilágra. Önfeledtnek mutatkozom
az erkélyen, bár a munkások villogó tekintetéből kiderül,
észlelték gyengeségem. A hangyák kémje vagyok, úgy tartják,
de nem sejtik, miért felhősödik el néha a homlokom,
nem tudják, holnap miért viszem megint vásárra a bőröm.