Garaczi László

ZSÁKORSZÁG

Tüsszentéssel köszönnek, rövid séta alatt a hegyen négyet-ötöt be lehet gyűjteni, kedvesen bólintanak, hapci, mennek tovább, és tudod, hogy mindenki sorra kerül,

ám aki fönt nevetve tüsszent, lent levegőnek néz, a hegyen nap süt, a hegy organikus és népi, lent köd van, hideg, idegenség, elborult kedéllyel utcán nem köszönnek,

és bodri, így búcsúznak, tüsszentve üdvözlik egymást, bodrizva válnak el, röpke véletlen traccsparti után kiáltják egymásnak távozóban, kezükkel levegőbe kaszálva, bodri,

elromlik a jelző, leáll a keringés, lefullad a motor, hívom a vízi fotóst, jöjjön, mentsen ki minket, mobilon filmet nézünk addig, a címe mindenki sorra kerül,

zsákország, villódzó fények, lámpafüzér leng hegyoldalban, araszoló kocsisor, délután tele a parkoló, estére csak mi maradunk itt a teknőben fogolyként,

résnyire nyitott ablak, rágógumit pöckölhettem ki, két árnyék válik le a törzsről, ballagnak felénk, Liza a kapcsolóhoz nyúl, kattan a központi zár, 

zsákország, hegyek körös-körül, alagút vezet középre, a kőbe vert cölöpökön piros-fekete lánc, parkoló a senki földjén, tó és sziklák, meteorológiai állomás piros jelzőfénye,

zsákország, szenvedélyük az idő, időt mér gyerek és felnőtt, minden időt ellenőriznek, hogy stimmeljen, ne csússzon hiba a számításba, mindenki sorra kerül, mindenki mér,

zsákország, zsebkéssel méztömböt vájnak ki a hegyből, példaképük gyors mozdulatok magányos zsenije, húrozott görbe bottal táncol a tömeg előtt, fekszik boldogan piros kavicson,

csukott szemmel, könnyeit nyeldekelve, majd szétkenve arcán, a veszteshez járul, kezét szorítja annak is fönt a székben, kinek lelkiismerete sok csodás és vészes ítélettel terhes,

ha alszom, rosszat álmodom, gyűröm vissza a nyögést, karmolom a falat, Liza szerint az érzések kihaltak belőlünk, kivéve a nézés csillapíthatatlan vágyát, a figyelés fegyelmét,

összekapcsoljuk agyunkat, ugyanarra gondolunk, ugyanazt álmodjuk, egyszerre csináljuk ugyanazt, egyszerre mozdul a kezünk, két befordított tükör, de még mindig túl sok a jel,

tegnap este áthívták Lizát az apácák, telefonáltak, hogy tanulmányozni szeretnék a tetoválásait, az új pápa elnézőbb az ilyesmivel, különösen bibliai témakörökben,

zsákország, oroszlánt faragnak sziklába, letört dárdahegy, földre roskadva búsan haldokol, nem könnyű osztozni fájdalmában bosszantó körülmények miatt,

fényképezkednek, egyik torokhangon kiált, másik odaáll, a csoport fölnyerít, a haldokló hősre mutatnak, bodri, és mindenki sorra kerül, mindenkit megörökítenek,

lovagot szimbolizál, életét áldozta zsákországért, hogy mikor, nem derül ki, az a rész letört, annyi biztos, szeptember harmadikán este hatkor történt az eset,

vaku villan, vezényszavak pattognak, ketten indulnak felénk, mi lenne, ha kidugnám az ujjam, turisták, eltévedtek, tüzet kérnek, részeg alakok, vagy jobb erre nem is gondolni,

mert ha éjjeli tapizók, ahogy Liza olvasta újságban, én pedig megálmodtam, vízi fotósunk hiába jön, nem talál minket zsákországban, földi vigalomvölgyben, és ő is sorra kerül,

a férj a filmben lecsapja baltával zongorista felesége ujját, de a szerető fémujjat csinál, kopog a billentyűkön, a nő arcára fekete kendőt borítva beszélni tanul,

egyedül vagy, elég gondolkodni, kiürülni, ha vannak ott, nem beszélsz, nehogy véleményt formáljon, kifejtse álláspontját, a végén már suttog a nő, vélhetőleg szerelem miatt,

zsákország, ideérnek, lehajolnak, benéz az egyik az ablakon, lámpával bevilágít, nem tüsszent, kéklenek himlőhelyei, felszólít hangosbeszélőn, hogy maradjunk a kocsiban,

ne mozduljunk, ne beszéljünk, kezünket tegyük a műszerfalra, nézzünk előre, ne csináljunk semmit, eddig se csináltunk, maradjunk nyugton, mozdulatlan, míg ők a dolgukat végzik,

vízi fotósunk szerint a valóság utolsó mentsége, hogy nyersanyagul szolgál a művészet számára, a lépcsőn mondta ezt szinte meggörnyedve önnön kijelentésének súlya alatt,

ha nem vizeket választana témául, tette hozzá, tócsában tükröződő esőfelhőt, bomlott lelkű cédrust patakparton, nem tudna művészként gondolni önmagára,

a himlőhelyes visszaadja a papírokat, bodri, mondja, bodri, válaszolom, ülünk a kocsiban, tizenegy óra, fotósunk nem veszi fel a telefont, lekanyarodik az útról egy kocsi, lassan közelít,

minden éjjel fél három után öt perccel ébredek, hallgatom Liza légzését, nézem a sárga lámpát a ködben, kolompszó, valahol mozdul egy borjú, vagy éjjeli szelek zúgnak,

olyan házban él itt az állat, mint máshol az ember, de nem jön ki, nem engedik, nem látszik, sötétben és bűzben, egyedül terem, duzzadt tőgybe forró, habos tejet álmodik,

zsákország, zászlójuk baleset, himnuszuk hibafürt, a kocsi megáll szemben, reflektor világít arcunkba, kiszállnak négyen, és innen már jelek nélkül is értjük egymást.