Tölgyesi Géza

ANYÁM OLYAN SZÉP LESZ

Mire kezét kinyújtja felénk
az a valami, félnünk már nem kell.
Tiszták leszünk és könnyűek,
mint a megbocsátott káromkodás,
és nem kell szólnunk sem,
elég csak néznünk egymást,
és mindenikünk teszi csöndben
előre elrendelt dolgát.

Időm gyorsul. Tépdesi már szárnyam.
Marék por kell, és megemelkedik velem
a föld. De anyám szép lesz,
olyan szép lesz, mint lánykorában
odafönt volt, az esti lélek
döcögve ringó aranyszekerén!

Kacagását ráfonja nyakamra,
és szöcskés szénaszálaiba meghemperget.
Elbotol rajtunk a bolyhos fénybogár,
úgy örül, és én visszanevetek
pöttyeiről egy lányra, ki szemtelenül
ficánkolóbb a fecskénél!…

Kit nem érhet utol semelyik tűzhely
lobogása, mert annyi ága nincs ennek
a világnak, mint az ő szíve-lelke
parazsának, melyen egykor engem
daloltatott, és zászlózott föl
május zengő tenyerébe, első napomon…

Istenem, anyám szép lesz, olyan szép lesz,
és dalol megint! Megint.