Halasi Zoltán

PESTIS

Baj bűnből ered, bűn a bajból; a méreg jó lesz, épp most keverik;
okos, aki az embert érti; aki önmagát se féli: ihletett.
Önmagunk: mennydörgés, hazugság vízesése; az okosság
a balgák bölcsessége; természetünk húslelke mérgezett.

Rőzsefonadékból óriás bábok.
Mit látsz belül? Embereket látok.

Szavaknak ősapjuk van, tetteknek királyuk; akik ajtót zárni tudunk,
zár nélkül is zárjuk; óvatos vándor nyomot sose hagy.
Vándorunk a pusztulás, ég büntetése, királyi tettek leszüretelése,
kék lángot okád, fekete kutya, vörös sálat hajigál, amerre arat.

Hólyag körül karika, csupa fűszer a ruha,
hamvak, hamvak, mind összerogyunk.

Genovai zsoldost francia korona, pápai tiara fizeti, hogy a rohadék
szaracén takarodjon Algecirasból; mi, szavojaiak Crécynél
cseh lovagok oldalán a betolakodó Eduard sorait rohamozva
nyílzáporos ellenfényben ontjuk a vérünk Valois Fülöpért.

De akit a mai szaracén lefizet,
csatasíkra nem áll ki, se dombra,
a maga családját óvja, öli a tied,
gyereked gyilkolja halomra.

Nem elég, hogy a rázkódó föld dögletes gőzt köp az égre,
nem elég, hogy a harcias bolygók feltüzesítik a légkört,
nem elég, hogy a délövi szél a miazmát mind idehordja,
hogy tízből elmegy három tavasszal, három nyáron –

Itt mérgezik orrunk előtt
a kék vizet, az éltetőt.

Lesöpörhetjük az eget, lelocsolhatjuk a követ,
elgörgethetjük a ködöt, elszitálhatjuk a szelet,
befüstölhetünk sok termet, tarthatunk sok körmenetet,
megáshatunk sok tömegsírt – de ki mossa meg a vizet?

Kígyóepe, varangy bőre, gyermek szíve megőrölve,
baziliszkusz, ürülék, szentelt ostya keverék,
vászonzacskó kútban, útfélen és útban,
ide le, oda la, ez az ördög itala!

Megfoghatnánk, de meg nem fogható, megláthatnánk,
de meg nem látható, a gonoszság a legparányibb végtelen,
az úton járó rá se lép, neve tárgy nélküli kép; öklömnyi por,
tojásnyi por, gyűszűnyi por, sárga, zöld, vörös veszedelem.

Mór fizette, hozta kóbor Pászka mester Toledóból,
kalmár, orvos hordta körbe, jó keresztényt ejtve tőrbe,
Velencében, Flandriában, Provence-ban, Calabriában,
mindenütt a Genfi-tónál, több helyen a tudhatónál.

Bár a rossz helye kétséges, lefülelni lehetséges;
út ha elvész, itt az erény; Chillon alatt hatvan lábbal,
kínpad után vallástétel, önként hangzott, szabad szájjal,
képtelenség, ezért hisszük, s ím, a világ elé visszük.

Rőzsegödörben hús-vér bábok, nyalják őket éhes lángok;
okozói annyi végnek, énekelnek és elégnek,
testük a szél eledele, nem gödölye, nem gödölye