Babiczky Tibor

VASKORI TÖREDÉK

Féltelek, ahogy az időt féltik
az életre gyorsak, és fogadlak,
ahogy esőt fogad egy beomlott
tetejű ház. Rom vagyok, amelybe
hazajársz néha. Már nem hazudunk.

Tudjuk, az óra és az esernyő
szánalmas öncsalás csupán. Tudjuk,
vázlat vagyunk, nem megvalósulás.
Féltelek, mint utolsó, túlérett
gyümölcsét a fa. Te az otthon vagy,

és én nem vagyok, csak ól. Tohonya
állat fekszik bent a szalmán, villan
késpengényi ég. Kint – láncra verve –
egy kutya csahol. Szánalmas korcs, de
tudja dolgát. Vadászkürt hangja szól.