Bánfi Tamás

A HOLMI POSTÁJÁBÓL

Cseppnyi adalék és korrekció Radnóti Miklós elkobzott verseskötetéhez

Radnóti Miklós Újmódi pásztorok éneke című verseskötetének sorsa közismert. A budapesti kir. büntető törvényszék vizsgálóbírójának Végzése alapján „Sajtó útján elkövetett szemérem elleni vétség és vallás elleni kihágás miatt Radnóti Miklós és társai ellen indított bűnügyben a kir. ügyészségnek 37842/1931. kü. számú indítványa folytán a Bp. 567. szakasza alapján elrendelem a Budapesten, a Jupiter (Klein S.) könyvnyomdájában előállított Újmódi pásztorok éneke, Radnóti Miklós versei című könyvnek és a könyv kéziratának a Bp. 173. és 177. szakaszai alapján a szerző, fordító, kiadó és nyomdatulajdonos, valamint a még netalán mutatkozó egyéb gyanúsítottaknál leendő házkutatás útján való lefoglalását és a lefoglalás foganatosítása végett a budapesti kir. államrendőrség főkapitányságát a Bp. 180. szakasza alapján a kir. ügyészség indítványa másodlati példányának áttétele kapcsán megkeresem.” Ferencz Győző Radnóti-monográfiájában a verseskötet elkobzásáról és az azt követő jogi procedúráról is ír, és Vas Istvánra hivatkozik: „Vas István a Mért vijjog a saskeselyű? lapjain elbeszéli, hogy 1954–1955 körül felkereste őt egy volt bíró, aki az írói perekről hírhedtté vált Töreky-tanácsnál dolgozott a Horthy-korszakban, és olvasván valamit Radnóti és Vas kapcsolatáról, átadta neki az Újmódi pásztorok éneke szétrongyolódott példányát. Vas elbeszéléséből fény derül arra is, hogyan került az ügyészség látókörébe Radnóti könyve.” (Ferencz Győző: Radnóti Miklós élete és költészete. Osiris, 2005. 223.)
Majd Ferencz idézi Vas Istvánt: „amikor az egyéb hivatalokkal együtt a bíróságokat is nyugatra menekítették, ő [mármint a „volt bíró”] csinált rendet Töreky íróasztalában: amit kellett, azt elégette, a kevésbé fontos dolgokat – így ezt a tizenhárom éve ott porosodó versesfüzetet is – magához vette. A szakadozott, vörös fedelén elmosódottan még látható (mert azóta én őrzöm a példányt) a pecsét: »Budapesti Kir. Büntető törvényszék«, és »Főlajstromszám kezdőiraton« (ha ugyan helyesen betűzöm ki). Feltünteti a pecsét az érkezési dátumot is – »Érk. 1931. ápr. 19.« A többi rovat már elmosódott, de olvasható még az iktatási szám, ceruzaírással: 164/931. Nem sok időbe tellett, hogy a büntető törvényszék felfigyeljen a könyvre – a címnegyedív első oldalára tintával írott ajánlás keltezése: Budapest, 1931. III. 31. Az ajánlás címzettjével sohasem találkoztam, csak hallottam róla, de ebből a dedikációból is kiolvasható egy történet: »Demjén Jóskának, öreg harcostársamnak és fiatal ösmerősömnek, barátsággal és szeretettel – Radnóti Miklós.« A történet persze nem ért véget azzal, amit az ajánlás közvetlenül mondott el a szövegével. Mert hiszen ezek szerint a királyi (istenem, királyi! – mondta volna Szomory) büntető törvényszék nem a köteles ügyészi példány alapján kezdte üldözni a kötetet, hanem egy dedikált magánpéldány alapján, nem sokkal több, mint két héttel azután, hogy Radnóti, világos, értelmes, lényegében mégis gyerekes kalligráfiájával az ajánlást beleírta, és átnyújtotta »öreg harcostársának és fiatal ösmerősének«, aki történetesen éppen felelős szerkesztője volt a kiadói szerepet betöltő Fiatal Magyarországnak, amely röviden és szerényen így nevezi magát, Radnóti kötetének legutolsó oldalán is: »A történelmi felelősség tudatában élő fiatal társadalom szemléje.« Ez a füzet mégsem egészen véletlenül jutott a büntető törvényszék birtokába: csak az ajánlás címzettjétől szerezhették meg. Az sem valószínű, hogy Radnóti »fiatal ösmerőse« csak úgy elejtette az utcán. Sokkal inkább feltételezhetjük, hogy néhány nappal azután, hogy a kötetet a kezdő, de máris neves költőtől megkapta, az »öreg harcostársnál« valamivel kapcsolatban házkutatás volt, és többek között az újonnan megjelent versesfüzetet is lefoglalták, talán a feltűnő ajánlása, talán csak vörös fedele miatt. Radnóti kétségkívül tudott erről, mert már 1931. április 19. című versét – tehát éppen a büntető törvényszék érkezési dátumát – így kezdi: »Új könyvemet tegnap elkobozták.«” (Vas, 1981. I, 64–66.)
A hosszas Vas István-idézet után Ferencz ezt írja: „Vas István bravúros okfejtése valószínűleg nem fedi teljesen a történteket. Megválaszolatlan kérdés marad, hogy mit keresett a kötet Töreky Géza asztalában, amikor Radnóti perében első fokon Méhes Ignác, másodfokon Gadó István tanácsos hozott ítéletet.* Vas láthatólag nem tud arról, hogy a kötet elkobzásáról már 14-én megszületett a végzés, és hogy Budapesten 17-én már megkezdték a példányok begyűjtését, továbbá hogy a kötet felelős kiadója Demjén József volt, akinél éppen ezért tartottak április 18-án házkutatást. Le is foglalták a nála lévő példányokat, köztük a neki dedikáltat is, amelyet másnap, 19-én iktattak. Vas arról sem tud, hogy 18-án Radnótinál is volt házkutatás. Tehát amikor 1931. április 19. című versében azt írja, hogy »Új könyvemet tegnap elkobozták«, nemhogy »kétségkívül tudott« az elkobzás elvi elrendeléséről, hanem a szállásán lezajlott házkutatásról, a kötetek tényleges lefoglalásáról beszélt. A »most egyedül ülök, ujjaim / átfonva bokám körül« sorok azt a pillanatot örökítik meg, amikor a nyomozók távozása után a költő egyedül maradt szállásán.” (224.)
Nos, a címben jelzett cseppnyi adalék és korrekció a következő: Ferencz Győző szerint „Vas István bravúros okfejtése valószínűleg nem fedi teljesen a történteket”. A „valószínűleg nem fedi teljesen” helyett azt kell írnom: Vas István bravúros okfejtése téves. Ferencz a tévedést megindokolja, de az indoklás két mozzanatát pontosítani kell. A Demjén Józsefnek dedikált példányon 1931. március 31. dátum szerepel. Minden bizonnyal a legelső könyvet Radnóti Demjénnek dedikálta. A ma ismert kötetek szerint másodikként 1931. április 2-i dátummal Illyés Gyula és Almássi György kapott dedikált példányt (Bíró-Balogh Tamás: Radnóti Miklós dedikációi. Szeged, 2010. 53.). A példányok begyűjtését április 17-én megkezdték, és a hivatalos dokumentum szerint 18-án Demjén Józsefnél, a kötet felelős kiadójánál volt házkutatás. Ferencz Győző szerint „le is foglalták a nála levő példányokat, köztük a neki dedikáltat is, amelyet másnap, 19-én iktattak” (224.).
Demjén Józsefnél történt házkutatásról és lefoglalásról nem találtam más hiteles dokumentumot, mint A cenzúra árnyékában közöltet. Mivel Ferencz Győző monográfiájában sincs más hivatkozás, feltételezhetem, hogy mást Ferencz nem talált. Az ismert rendőri jelentés szövege:

„A M. Kir. Állami Rendőrség Budapesti Főkapitánysága

137201 sz.
fk. II. 1931.

Tárgy: Szemérem elleni vétséggel
és sajtó útján elkövetett vallás
elleni kihágással gyanúsított
Glatter (Radnóti) Miklós és
társai elleni bűnügy.
Hiv. szám: 37842/kü. 1931
Mell. ss.

A budapesti kir. Ügyészség Sajtó Osztályának

Helyben.

Deutsch (Demjén) József hódmezővásárhelyi születésű, 1907. évbeli rkath. vallású, nőtlen, hírlapíró, budapesti lakos (VI. Andrássy út 24. III. 9.) és Klein Samu budapesti születésű, 1882. évbeli, izr. vallású, nős, nyomdatulajdonos, budapesti lakos (VI. Nagymező u. 58. I. 8.) kihallgatása és a lefoglalás foganatosítása után az összes iratokat 4 drb. könyv kapcsán azzal teszem át, hogy a lefoglalást elrendelő bírói végzés ellen felfolyamodást jelentettek be.
Lefoglaltatott összesen 164 példány, a visszamaradt 160 példányt pótlólag fogom megküldeni.
Glatter (Radnóti) Miklós egyetemi hallgató Szegeden Széchenyi u. 8. sz. alatt lakik. A birtokában levő könyvek lefoglalása iránt intézkedtem. A kéziratot is küldöm.

Budapest, 1931. április hó 18-án.

D. Bozzay s. k.
m. kir. rendőrtanácsos.”

A jelentésben a Demjén Józsefnek dedikált könyv lefoglalására és elkobzására – mint az az idézett jelentésben olvasható – semmiféle utalás nincs.
A Radnóti-centenáriumra megjelent Radnóti Miklós és kortársai című könyv (Petőfi Irodalmi Múzeum, 2009) 32. oldalán a katalógust összeállító és a jegyzeteket író Varga Katalin a következőképpen fogalmaz: „A lap könyvkiadói vállalkozása keretében kiadta Radnóti Miklós Újmódi pásztorok éneke című kötetét. A házkutatás során természetesen lefoglalták a kiadó példányát is, amelybe a szerző a következőket írta március 31-én: »Demjén Jóskának, öreg harcostársamnak és fiatal ösmerősömnek, barátsággal és szeretettel Radnóti Miklós.«”
Varga Katalin szóbeli közlése szerint állításának forrása Vas István története, amit Ferencz Győző a monográfiájában – a már idézett hely után – máshol is cáfol: „A vádiratból kiderül az is, hogy az ügyészség nem a Demjén Józsefnek dedikált, hanem a köteles példányból dolgozott. A cenzúra árnyékában fényképmelléklete is ebből a példányból készült. Ez a magyarázata annak, hogy míg Baróthy Pál királyi főügyész a nyomozás elrendelésekor, április 11-én azt írja, hogy a versek »vörös irónnal megjelölt részei« képezik vádjának tárgyát, és ezt ismétli meg dr. Szabó István vizsgálóbíró három nappal későbbi, április 14-i végzésében, továbbá dr. Thury ügyészségi alelnök is vörös irónt említ április 21-én kelt indítványában, addig Vas István »Vastag kék ceruzá«-ról beszél. És bár a dedikáció március 31-i, a kötet április 19-én, a házkutatás után érkezett a törvényszékre: akkor tehát, amikor már elrendelték a nyomozást.” (Ferencz Győző, 225–226.)
Az idézet utolsó mondata (amit a szerző a 226. oldalon megismétel: „A Demjén Józseftől elkobzott kötet dedikációja…”) tudomásom szerint csupán feltételezés. A feltételezést nem tartom elfogadhatónak, mert birtokomban van és kezemben tartom a neves példányt, aminek a borítóját ugyan restaurálták, de a könyvtest a dedikációt tartalmazó lappal együtt – a rossz minőségű papír ellenére – jó állapotú, bejegyzés és pecsét nincs rajta. A rossz minőségű papír az elkobzást, a szállítást, a tárolást megsínylette volna, a dedikációt – ha a szóban forgó példányt kobozták el – miért nem említik a rendőri jegyzőkönyvek, a bírósági akták? Feltételezhetően azért, mert eldugták, a dedikált példányt a rendőrségi „urak” nem találták meg, azt nem látták, és így el sem kobozhatták. S hogy több „üres” (nem dedikált) példányt is Radnóti Miklós vagy barátai „eltüntettek”, bizonyítja, hogy 1931. április 16. után még – eddigi ismereteink szerint – négy példányt más-más ismerősének dedikált, utolsóként 1935. március 22-én Weöres Sándornak ajánlotta verseskötetét.
A romantikus legendát tekintsük az írói fantázia szülöttének. Így is történhetett volna.