Kelecsényi László

A JÁTÉKOS OTTLIK

„Hazájában szépíróként is ismert.” Ez a magyar olvasó számára különös mondat jelent meg róla halála után egy külföldi bridzsszaklapban. A méltán elhíresült Iskola a határon szerzőjét a világ nagyobbik felén csak úgy ismerték, mint kitűnő játékost és még kitűnőbb szakírót. Idehaza viszont munkásságának ez az oldala maradt homályban: majdhogynem csak a bridzs tájékozott művelői tudtak Ottlik játékszenvedélyéről. Amikor a hetvenes években elküldte egy cikkét a Bridge World című New York-i szaklapnak, olyan tetszést vívott ki, hogy a folyóirat szerkesztői szétdobatták a már kiszedett oldalakat, hogy azonnal közölhessék a kéziratot. Erre a tényre Ottlik legalább olyan büszke volt, mint amikor Babits a Nyugat szerkesztőjeként azt üzente neki, hogy tetszett a novellája.
Egész életét végigkísérte a bridzs iránti szenvedély. Az írásos hagyatékában fennmaradt számos kéziratlap, korrektúra, címzettként kapott boríték, újságszél vagy csak egy egyszerű fecni bizonyítja ezt, melyek mindegyikén valamilyen játszmagyakorlatban előfordult különleges lejátszás szerepel. Már a Babitsnak tetsző novellában, a Nyugatban megjelent A Drugeth-legendá-ban ekként írt: „Nincs is más humánus tevékenység, mint a játék, ez az ember dolga, az élet méltósága, kártyázni… nincs más cselekedet, mely emberi lehetne.”
Ennek a játékszenvedélynek eredménye lett a híres-neves bridzskönyv, amely köré – míg meg nem jelent magyarul – legendák szövődtek. A szöveg ugyanis először angolul fogalmazódott meg, és Londonban látott sajtót 1979-ben Adventures in Card Play címen. Hugh Kelsey, egy skót születésű bridzsszakember személyében társszerzője is volt a műnek. Soha nem tisztázódott pontosan, hogyan folyt a közös munka. Csak abban lehetünk biztosak, hogy az elméleti problémákat nagyon is irodalmi módon tálaló szövegezés a magyar írótól származik. A Kalandos hajózás a bridzs ismeretlen vizein címmel magyarított könyv olyan, mint egy regény. A Balatonon játszódik, ahol három szereplője a vitorlázáshoz kedvező szelet várja – hogy Ottlik másik kedvelt sportjáról is szó essék. A tizenhat fejezet élén mindig egy apró sztoritöredék áll, az író az élet valóságából indul el a játék, meglehet, magasabb rendű valósága felé. „A könyv lényegét adó eszmék még a legerősebb játékosokat is ámulatba ejtik mélységükkel és szépségükkel” – olvashatjuk a kötet fülszövegében. A hazai szakmai vélemények igazolták ezt a vélekedést. Az ismeretlenség legendája a zártkörűség legendájára váltott. A boldog kevesek könyve, egyetemi szintű szakirodalom, a bridzs nagydoktori értekezése – ekként méltatták a könyvet, amely valóban nem könnyű olvasmány. Ám komolysága sosem ölt professzoroskodóan nagyképű formát. Ottlik játszik: nem hagyja száraz tények közt unatkozni az érteni akaró olvasókat. Íme, egy példa erre. Az Eszmei impassz című fejezetben egy fránya cica ráül az asztalra leterített tizenhárom kártyalap egyikére, és csak akkor emelkedik föl róla, amikor azt a lapot éppen ki kell játszani.
A Kalandos hajózás őriz még néhány hasonlóan játékos szellemű epizódot. Ott áll a kötet a polcon, elő lehet ásni, okulni belőle. Ám még a legbennfentesebb szakértők közül is csak kevesen tudják, hogy Ottliknak nemcsak ez a briddzsel kapcsolatos munkája létezik. Pályakezdő éveiben több napilap külső munkatársaként kísérletezett az újságírással. Néhány kisebb jelentőségű írása már nyomdafestéket látott, nem mellesleg a Tudományegyetem matematika szakos hallgatója volt, amikor 1933 őszén, mintegy véletlenül, lehetősége nyílt, hogy heti rendszerességgel bridzsrovatot csináljon a Budapesti Hírlapnak. Akkor éppen Bókay János író szerkesztette a lap Vasárnapi mellékletét, amelyben szórakoztató szépirodalom, ismeretterjesztő cikkek, rejtvények mellett szükség volt a korabeli társasági életben fontos szerepet betöltő kártyajáték további népszerűsítésére. A rovat rövid időn belül olyan kedvelt lett, hogy a fiatal szerző honoráriumát heti tizenöt pengőről húszra emelték. (Közbevetőleg: Ottlik ebből a vékonyan csordogáló pénzerecskéből élte az újdondász sajtómunkások bohém életét.) 1936-ig írta és vezette a rovatot, míg a BH Vasárnapi mellékletét egyszer csak meg nem szüntették.
A majdnem három teljes éven át napvilágot látott több mint 130 cikk úgyszólván eszmei egészet alkot. Három nagyobb tematikus csoportba sorolhatók a bridzs afféle folytatásos regényeként is felfogható írások. A szigorúan vett szakmai felcímek (Magasabb játéktechnika, A játéktechnika mesterfogásai) alá besorolt elemzések mellett Ottlik 42 héten, azaz folytatáson át írta a Fül Zsiga-történeteket. Fülemüle Zsiga, Bűbáj Babuci, Korrekt báróné és a többiek – kitalált figurák, ám lehet, hogy modelljük ott ült valamelyik kártyaasztalnál. Az író bohókás sztorikat költött alakjuk köré. A BH szerkesztősége mindenesetre komolyan vette figuráikat, és portréjukat megrajzoltatta Vaszary Gáborral, a korszak népszerű írójával, aki illusztrátornak sem volt utolsó.
A bridzs bevonult a Hajnali háztetők a negyvenes években a Magyar Csillagban folytatásos regényként megjelenő lapjaira is. A kártyatrükköket gyakorló, szélhámosi hajlandóságokkal megáldott/megvert Halász Péter egy táncos estélyen odalép a könyvtári sarokasztalnál csendesen bridzsezők mögé, és az egyik játékos frakkmellényéből ászokat kezd elővarázsolni.
Aki újságíróként dolgozik, és rovatot vezet, tudja, hogy az olvasói levelek néha hamisítványok. Hogy a hírlapíró kínjában néha maga ír fiktív levelet a szerkesztőségnek, hogy azután meg is válaszolja önmagának. Ottlik Géza bridzsrovata a BH-ban nemcsak elméleti cikkekből állt, hanem érdekes játszmákról szóló leírásokból, a szellemi sport híreiből és szerkesztői üzenetekből. Nincs rá bizonyítékunk, hogy mindent ő írt és szerkesztett, ám miért fizetett volna valaki másnak is a redakció, amikor a lelkes ifjú sajtómunkás rendszeresen bejárt a laphoz rovatot csinálni (vö. Próza. Magvető, 1980. 37–41.). Ám az alább idézett szerkesztői üzenetek egész biztosan Ottliktól származnak.
BH, Vasárnapi Újság, 1933. november 19. „Koromzay Dénes, Berlin: 1. Ha 13 treff van a kezében, az ellenfél szanzadut játszik, és ön indul, legegyszerűbb, ha a bubit játssza ki, a tizenegyes szabály szerint, mert a partnere tudni fogja, hogy még ennél 3 magasabb lap van a kezében ebből a színből.” (És így tovább, ebben a szellemben.) Az üzenet címzettjét, a kitűnő brácsaművészt a kártyaasztaltól ismerte.
BH, Vasárnapi Újság, 1933. december 3. „Örley István, Budapest: 1. Nem. 2. Magunk sem tudjuk, hogy pénteken jobb-e, vagy kalap nélkül. 3. Ön, mint ismert nevű katonai bridzsező, igazán tudhatná, hogy csakis fenolftaleinnal kezelhető. 4. Ostobaság. 5. Bozontos. 6. Igen. 7. Igen. 8. Adu ásszal. 9. Bridzs.” Képzeljük hozzá a válaszokhoz a kérdéseket. Talán nem kell hozzá túl nagy fantázia. A tréfa szelleme ott lebeg a sárguló, töredezett újságlapon.
BH, Vasárnapi Újság, 1933. december 24. „Debreczeny [sic – KL] Gyöngyi, Budapest: Hálásan köszönjük elismerő sorait, és mi is nagyon kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk önöknek. A közölt játszmát nagyon csinosnak találjuk, és természetesen a licitálásban teljesen megegyeznek véleményeink. Úgy értesültünk, hogy Bécsben az ön nevét együtt emlegetik Goldblatt Paula asszony és Mrs. Culbertson nevével, mint a világ egyik legjobb nőjátékosáét. Mégis azt tanácsoljuk, tanulmányait ne hanyagolja el sem a síelés, sem a bridzs miatt, mert a magyar pórázfejlesztés ügye egyik élharcosát veszítené el önnel. Kezét csókoljuk.” A Gyöngyinek, azaz későbbi feleségének küldött üzenete sem nélkülözi az iróniát és a tréfát. Még egy figyelemre méltó szerkesztői üzenet olvasható a BH hasábjain, épp itt, a Debreczeni Gyöngyinek írott után.
Lasker. „A nagy sakkozók között igen sok klasszisbridzsező van, ami nem véletlen, hanem a két játék hasonló természetének tudható be. A sakk is és a bridzs is erősen kombinatív és logikus koponyákat követelnek. Természetesen a sakk lehetőségei messze felülmúlják a bridzskártyák pusztán elosztási és a változásban (a játék előrehaladottságának koordinátájában) csupán egydimenziójú variációit – főképp elméletileg. Mert a gyakorlatban csak a sakk nagymesterei kombinálnak magasabb rendűen, mint a bridzsjátékos. Ön a bridzset mulatságosabbnak tartja a sakknál. Ez ellen nagyon sok sakkozó fog tiltakozni, és szinte joggal. A sakk nagyon is mulatságos, csak túl tárgyilagos és racionális játék. Egy bridzsparti sokkal személyesebb élmény, humánusabb, szélesebb pszichológiai skálájú – és a látszat ellenére – sokkal inkább küzdelemszerű, mint a sakk. Lélektanilag a sakk teljesen egyirányú, monoton tevékenység – némi rabulisztikával azt mondhatnánk, hogy csak elfoglal bennünket, míg a bridzs foglalkoztat.”
Nem tudni, kit rejtett a Lasker jelige, ha egyáltalán rejtett valakit, és nem Ottlik fikciója ez a névválasztás. Emmanuel Lasker ugyanis, bár igen hosszú ideig volt sakkvilágbajnok, az adott időben, 1933-ban már rég elveszítette a címét, és visszavonultan csak a tudománynak, a matematikának és a filozófiának élt. A szöveg mindenesetre fontos adalék, mert Ottlik Géza máskor és máshol nemigen nyilatkozott a két szellemi sport összehasonlításáról.
A tényekhez tartozik, hogy Koromzay brácsaművész szerelmes volt az akkor tizenkilenc éves Gyöngyibe, akinek anyakönyvi keresztneve Margit volt, és ő mutatta be a fiatal lányt barátjának, a bridzsrovat vezetőjének, épp akkortájt, 1933 novemberének elején. Érdekes leosztások lehettek, ahol ők négyen, a két író (Ottlik és Örley), a zenész és az úrilány ültek a kártyaasztalnál. Mindenesetre Ottlik Géza licitálta ki a sorstól a bridzs magaslatait, bár Koromzay is világhírű lett mint a Magyar vonósnégyes tagja.
Majdnem három teljes éven át jöttek hetente a BH-ban a folytatások, majd amilyen hirtelen ötlettel született meg a rovat, oly váratlanul maradt is abba. Addig viszont, akár egy valamirevaló szappanoperában, Fül Zsiga, akit tán Ottlik önmagáról is mintázott, osztotta eszes tanácsait, és aki akarta, jobb játékos lett tőle.

Kelecsényi László