Lázár Júlia

A HUSZADIK NAPON

Ha pálmafákat képzelünk köréjük
a pokróc és a sapka disszonáns
körben nyugszékek inkább a varázshegy
de regényhez egyetlen kép kevés
és settembrini nem mutat irányt
a habszivacsra állj húsz napja fáznak
a termoszokban tea és leves
kartondobozból épült asztalon
ágálhatna a filozófia
de üveg mögül figyelnek az őrök
számolnak minket a kapu lezárva
hányan vannak harmincan negyvenen
felénk jönnek a fekete ruhások
sápadt férfi mozdul a kamerákat
vedd őket visszamentek meleg sót
hoznak nyugdíj nincs mindenem a négy
gyerek az ujjam nem mozog vidékről
mosolyogva összesöprik a csikket
senki vagyok civil lakókocsit hoztam
és aggregátort mindennap jövök
most nyugalom a nő fáradt szemén
álom ül és nem kétségbeesés
várja otthon egy négyéves gyerek
aki nem eszik három hét után
legalább képzeljük a pálmafákat
gyerekek jönnek karonülő is
komoly veszélynek teszi ki magát
mert esztelenül fordult ez a század
és menetel bőszen visszafelé
aki csak sztrájkőrnek jön, az ehet
a sót a kabát alá tedd szorítsd
kevés ez mégis a csöndkupolának
feszül és megroppantja a falát a szó
hol vagyunk otthon ebben a világban
ha kint és bent így megfordítható
ha meleg ott van ahol mások fáznak
és vacogva néz ki a bentlakó

2011. december 31.