Szerző

VÉLETLEN HÍRNÖK

Hány fényképnek lehetünk vétlen
részesei, mellékes alakok
a hírnököt övező tömegben –
emberpár, mely a megnyíló égtől
el, önmagába fordul? Arcunk
egy utcarészletben, két várandós
nő mellett, kiket boldoggá
tesz a fotózás, és hasuk
a nevetéstől egyszerre dobban –
arcunk talán elárulja,
hogy a túloldalon megmozdult
az elefántos kút, és a lávakő
rianása futásra késztette
a hajcsárokat? Talán tudtuk,
nem menekülhet meg,
kit a félelem nem késztet futásra,
holott egy családi album
büszkesége lehetne.
S hogy a dóm kupolája mögött
füstölgő hegyeken ha átjut,
nem nekünk állít emléket
egy ismeretlen krónikás.
Nyelveink játéka és a sziklára
tapadó tengeri csillag
a térdek és csípők között,
a felajzottság avatott minket
a jelenet véletlen hőseivé,
akik a menekülés kezdete
előtti pillanatba merevedve
hirdetik annak erejét,
ami maradásra bírta őket.