Oláh András

HATÁRESET

„…a legnagyobb jót
a gyilkos teszi. //
megmenti a rútat további
rútságától s a szépet attól
hogy elveszítse szépségét.”
(Nyilas Atilla: A természetről)

pedig annak a nyárnak rendben voltak a referenciái
mielőtt bemocskolod fogadd el: ellenértéke volt mindennek
feltörtem és elosztottam a múltat
a vitaminhiányos érveket a tapintatos délutánokat
amikor árnyékaikat megnyitották a fák
értsd meg: már nem tudok veled mit kezdeni
kurvák sirámait hallgatom
szerintük Isten is piros lámpás házban lakott
ideiglenesen szabadlábon a félelem
ellenség csak bennünk van
s a kegyetlen jóság ölében
de a lényeget akkor sem tudom megfejteni
azt a délutánt érvénytelenítette az az eltévedt mozdulat
amikor meghitten megérintetted az arcát
ne fogd le a kezem
harcra születtünk véres gyilkolásra
te is merényletet követtél el
azóta lakhatatlanok álmok
már nem tudhatom hozzám jöttél-e vagy csak felém
s hogy akarnám-e még a semleges irányt
vagy egy másik igeidőben a szemnek láthatatlanul
penészedni dobozba zártan egy idegen világban