Markó Béla

TRAVESZTIA

Fel-felparázslik odakint a rózsa,
s egy-egy maréknyi hamu: verebek
szürkéllenek a csipkés levelek
között, majd szertehull már minden forma,

és egybeolvad sok nappali lélek,
nem úgy, hogy eltűnik, csak megpihen,
s most ismét nem szikrázik senkiben
vagy semmiben, mert nem belülről égnek,

hanem csak kintről világítanak
a csillagok, mint elszórt szótagok,
amelyekből majd újabb mondatot

kell reggel összeraknod, míg a nap
kisüt, s minden bokor külön ragyog,
ha sikerül még szétválasztanod.